Infostart.hu
eur:
377.84
usd:
319.55
bux:
129528.66
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Kiürítették az Országházat

Kiürítési és tűzvédelmi gyakorlatot tartottak az Országházban. A próba alatt az országgyűlési képviselőket a házban dolgozókkal helyettesítették.

„Jogszabály írja elő, hogy minden magyar közintézményben évente kell tűzriadót tartani gyakorlat céljából. Ráadásul Magyarország jogrendjében, a magyar demokráciában a legfontosabb közintézmény az Országház, ezért kiemelt figyelmet kell fordítani, hogy az élet- és vagyonbiztonság mellett a tűzbiztonság is megfelelő szinten legyen kezelve. Éppen ezért az országgyűlési törvény önálló tűzoltósággal látja el az Országgyűlési Őrséget” - emlékeztetett Tóth László dandártábornok, az Országgyűlési Őrség parancsnoka.

„Tehát nem csak azzal a feladattal bízott meg bennünket, hogy az Országház és az Országgyűlés Hivatala elhelyezésére szolgáló épületek tűzmegelőzési és elsődleges tűzbeavatkozási feladata a miénk, hanem ehhez tűzoltókat is kaptunk” - emelte ki a dandártábornok.

Elmondta, a gyakorlatokat az előző években hétvégén, munkaidőn kívül tartották, olyankor, amikor nem látványos.

„Most viszont direkt hétköznapra időzítettük, és direkt megtöltöttük a parlamenti üléstermet is, hogy minél élethűbben tudjuk szimulálni, hogy körülbelül mire számíthatunk egy tűz esetén, mennyi idő alatt tudjuk kiüríteni a parlamenti üléstermet” - közölte Tóth László.

Közölte, hogy nagyon eredményes volt a gyakorlat.

„Háromszor ismételtük meg, különböző opciókat próbáltunk ki, hogy megtudjuk, melyek a legjobb, leghatékonyabb kiürítési irányok. Mindegyik gyorsabb volt, mint 5 perc, a leggyorsabb pedig 3 perc alatt volt” - mondta az Országgyűlési Őrség parancsnoka.

Kifejtette: mivel nyáron kevesebben vannak az Országgyűlés épületében, nem okoztunk a gyakorlattal felfordulást. A törvényalkotási munkát megakasztani egy gyakorlat miatt nem célszerű. Ezért töltöttük fel a házban dolgozókkal az üléstermet.

„Azok a képviselők, akik itt dolgoznak évek óta, nagyjából ugyanolyan jól ismerik az Országház épületét, mint az itt dolgozók. Tehát ha elmondjuk nekik, hogy a dunai oldalon tűz van, és ki kell üríteni az üléstermet a városi oldal irányába, akkor ezt ők körülbelül ugyanúgy tudják végrehajtani, tehát teljesen felesleges volt ebből a szempontból az igazi országgyűlési képviselőket ezzel zaklatni. A kiürítés sebessége volt a kérdés, amit ugyanolyan jól tudtunk szimulálni másokkal is” - indokolta Tóth László dandártábornok.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rosonczy-Kovács Mihály: hiába a zavargások, régen volt Olaszországban ilyen erős kormánykoalíció

Nyugat-európai mintává kezd válni, hogy a zavargásokat a baloldal támogatásával anarchisták szervezik, gyakran migrációs hátterű tömegek bevonásával. A Nézőpont Intézet külügyi igazgatója az InfoRádióban arról beszélt, hogy az elmúlt időszak zavargásai, köztük a múlt hétvégi, erőszakba torkollt torinói demonstrációk sem veszélyeztetik az olasz kormány stabilitását.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Nagy esés után kisebb fordulat a tőzsdéken

Nagy esés után kisebb fordulat a tőzsdéken

Világszerte kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak a befektetők, az elmúlt órákban nagy esés volt a részvény-, nyersanyag- és kriptopiacokon is. Sok esetben olyan zuhanásokat látunk, amikre évek vagy évtizedek óta nem volt példa. Az esés már múlt héten is masszív volt, de az elmúlt napokban gyorsult be, amiben benne van egy likviditási válság, amiben tömegesen zárnak vagy kényszerlikvidálnak tőkeáttételes pozíciókat, de a technológiai szektor kilátásaival, és főként a mesterséges intelligencia beruházások megtérülésével kapcsolatos félelmek is nyomás alatt tartják a piacokat, félelem van a dollárerősödéssel és az amerikai monetáris politika szigorításával kapcsolat is, de vártnál rosszabb vállalati gyorsjelentések is rontják a hangulatot. Közben fontos technikai szintek törtek, zuhant a bitcoin, az ezüst, és nem kímélték a korábban a ralit vezető nagy cégek részvényeit, nagyot esett a Microsoft, az Amazon, az Oracle vagy a Palantir is. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×