eur:
393.7
usd:
364.67
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Többen lehetnek "Erasmusos-ok"

Bővülhet az Erasmus-programban részt vevő diákok köre: a jövőben kiegészítő támogatást kaphatnak majd a hátrányos helyzetű hallgatók - közölte a programot koordináló Tempus Közalapítvány az MTI-vel.

A közalapítvány tájékoztatása szerint a 2015/2016-os tanévben Magyarországról kiutazó Erasmus-ösztöndíjasoknak több mint 20 százaléka részesült szociális támogatásban. A következő tanévtől még több szempontot figyelembe véve támogatják azokat a hallgatókat, akik korábban nem engedhették meg maguknak, hogy külföldön tanuljanak. A hátrányos helyzetű diákok mellett a fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók is igényelhetnek kiegészítő támogatást, ezáltal még tovább bővülhet a programban részt vevők köre - jelezték.

Kitértek arra is, hogy a magyar hallgatók a 2016/2017-es tanévtől a korábbinál magasabb ösztöndíjat kapnak. Célországtól függően havi 400-600 euró támogatásban részesülhetnek, emellett a rászoruló diákok szociális alapon havi 100 euró kiegészítő támogatást is igényelhetnek. A szempontrendszer bővítésétől azt várják, hogy a hátrányos helyzetben lévő hallgatók is egyre nagyobb számban kapcsolódnak be a programba.

A közlemény szerint a 2016/2017-es tanévben 49 magyarországi felsőoktatási intézményben lesz lehetőségük a fiataloknak arra, hogy részt vegyenek az uniós támogatású Erasmus+ programban, és legalább egy félévig külföldi partnerintézményben tanuljanak, illetve szakmai gyakorlatot végezzenek. A nagy hagyományokkal rendelkező, világszerte ismert program ösztöndíjasai ugyanazokat a jogokat élvezhetik kint tartózkodásuk során, mint az ottani hallgatók. Tandíjat és egyéb költségeket nem kell fizetniük, viszont olyan tudással és élményekkel gazdagodhatnak, amelyek későbbi karrierjüket is jelentősen meghatározhatják - írták, hozzátéve: a küldő intézmény a külföldön végzett tanulmányokat a képzési program részeként köteles elismerni.

Jelezték: a következő tanévben várhatóan több mint 4100 magyar hallgató vehet részt a programban. Közülük 900-an szakmai gyakorlatukat tölthetik külföldi cégeknél, vállalatoknál vagy szervezeteknél, 3200-an pedig egyetemi tanulmányaikat folytathatják nemzetközi környezetben a program támogatásával.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×