eur:
389.09
usd:
361.41
bux:
68680.19
2024. május 7. kedd Gizella

Ötpárti egyeztetést kezdeményez az LMP a népszavazási törvény ügyében

Ötpárti egyeztetésre hívja keddre az LMP a parlamenti frakciók képviselőit a népszavazási törvény megváltoztatásáról.

Schiffer András társelnök-frakcióvezető szombati budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: vissza kell adni a népszavazás intézményét az embereknek, ezért "leporolták" erről szóló korábbi javaslataikat, a többi között az alaptörvény ezt célzó megváltoztatását. Javaslatukat azonban egyelőre nem nyújtják be, kedden egyeztetnének róla a többi képviselőcsoporttal.

Ferenczi István, az LMP elnökségi tagja kijelentette: pártja a közvetlen demokrácia híve, ezért az alaptörvényben is egyenrangúvá tenné a közvetlen hatalomgyakorlást és azt, ha ez a jog választott képviselők által érvényesül.

Azt is lehetővé tennék, hogy a kezdeményezők az aláírásgyűjtés során versenghessenek, bizonyítva kérdésük létjogosultságát, és "ne a blokkolóóráknál". Hangsúlyozta ugyanakkor: a nép által kezdeményezett kérdést nem előzhetné be a kormány, itt fenntartanák a moratóriumot.

Lazítanának a helyi szinten szabályozott kezdeményezői korlátokon, és az érvényességi küszöböt is alacsonyabban határoznák meg. Rögzítenék azt is, hogy az alaptörvény módosításáról vagy új alkotmány elfogadásáról megerősítő népszavazást kell tartani, és visszaállítanák a népi kezdeményezés intézményét is.

Az LMP emellett regisztráltatná a népszavazási kampányban résztvevőket, arra kötelezné a kezdeményezőket, hogy az Állami Számvevőszék honlapján vezessék kampányszámlájukat, és tiltanák állami szervek részvételét a kampányban.

A törvényességi felügyeletet is "megtisztítanák" - jelentette ki -, ismét négy évre adnának mandátumot a választási szervek parlament által választott tagjainak. Aki a megelőző négy évben például kormánytag volt vagy parlamenti képviselő, ne lehessen az országos választási bizottság tagja - ismertette javaslatukat az LMP elnökségi tagja.

Címlapról ajánljuk

Mbappé az utolsó párizsi BL-meccsére készül a PSG mezében

A Borussia Dortmund egygólos előnnyel kezdi a Bajnokok Ligája-elődöntő ma esti második mérkőzését a Paris Saint-Germain ellen. A sárga-feketék 2013 óta először juthatnak be a fináléba. A helyzet nem egyszerű: a francia bajnok ebben a sorozatban egyszer már legyőzte a Parc des Princes-ben a Dortmundot.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×