eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Áder: magasabb szinten kell gondolkodni a globális kihívásokról

Ha sikerül magasabb szinten gondolkodni a globális kihívásokat jelentő változásokról, akkor esélyünk lehet arra, hogy kellő összefogással orvosolni tudjuk őket - mondta Áder János a Tudomány világfóruma (WSF) plenáris ülésének megnyitóján szombaton a Parlamentben.

A köztársasági elnök kiemelte: a klímaváltozás kérdésében a tudomány felelőssége, hogy olyan hangon szóljon, amire felfigyel a világ, ha szükséges, vészjelzéseket adjon és megoldási javaslatokat tárjon a világ elé. Hozzátette: a politikusoknak abban jut kulcsszerep, hogy érvényt szerezzenek az igazságnak.

Áder János hangsúlyozta: demokratikus ösztönző erőre, rendíthetetlen türelemre, újabb ötletekre, valamint kitartó ismeretterjesztésre és sok munkára van szükség ahhoz, hogy az emberiséget fenyegető legnagyobb baj elkerüléséhez a párizsi klímacsúcshoz hasonló állomásokon keresztül előre tudjunk lépni.

Az államfő emlékeztetett arra, hogy a World Science Fórum ezen a héten Budapesten arról tanácskozott, miként lehetne növelni a tudományba vetett bizalmat, hogyan működhetnek együtt kutatók és döntéshozók, és az egyik fő téma a környezeti fenntarthatóság kérdése volt.

"Egész jövőnk függ attól, hogy a bolygónkat érő kihívásokat milyen tudatossági szinten vagyunk képesek látni, láttatni és értelmezni. A fenntartható fejlődéssel, a környezeti fenntarthatósággal vagy a klímaváltozással kapcsolatos kérdések mind ebbe a körbe tartoznak" - jegyezte meg.

Kitért arra, hogy megoldást találni egyre sürgetőbb és a tudományos élet képviselőinek alkotó közreműködését igényli, ugyanakkor nem lesz hatékony a politikusok és a társadalom tagjainak cselekvő közreműködése nélkül.

"Az önök felelőssége, hogy a tudomány eszközeivel feltárják a problémákat, figyelmeztessenek a veszélyekre, és megoldási javaslatokat dolgozzanak ki azok elhárítására. A politikusok felelőssége, hogy kellő figyelmet fordítsanak a tudomány támogatására, odafigyeljenek a tudósok szavára, és idejekorán segítsék elő a gondok társadalmi szintű orvoslását. A társadalom tagjainak felelőssége pedig abban áll, hogy megértsék a változások mibenlétét" - fogalmazott a köztársasági elnök.

Áder János szavai szerint ma már nem az a kérdés, a klímaváltozás milyen fenyegető következményekkel jár az emberiségre nézve, hanem hogy miképpen lehetne a felmelegedés ütemét két Celsius fok körül tartani a közeli és a távoli jövőben. Utalt arra, hogy az energiaellátásban, az ipari termelésben, a közlekedésben, a mezőgazdaságban és a háztartások szintjén elindult a klímabarát technológiák forradalma és térhódítása. A politikai közgondolkodás már elkezdett a fenntarthatósági kérdésekről tájékozódni, a felelősségteljes politikai cselekvés azonban még várat magára.

"Magyarországon a klímavédelem ma már olyan ügy, amelynek fontosságában a társadalom túlnyomó többsége egyetért. Ebben a kérdésben sem társadalmi, sem politikai, sem földrajzi, sem iskolázottsági megosztó törésvonal nem létezik a magyar társadalomban. Biztos vagyok abban, hogy ez számos más országban is így van" - szögezte le.

Áder János azt mondta, hogy a klímaváltozás társadalmi, politikai következményeiből adódó döntésekhez nem kevés politikai bátorságra lesz szükség, hiszen a környezeti fenntarthatóság kérdésének nagyon súlyos szociológiai, társadalmi, demográfiai, egészségügyi és szociális ellátást érintő, migrációs és biztonságpolitikai összefüggései is vannak.

"A tudósok, politikusok és a társadalom tagjai közül egyre többen ismerik fel, mi a valódi jelentősége annak, hogy a légkörünk közös, a talaj a lábunk alatt összeér, a vizeink egymásba folynak. Egyre többen ismerik fel, hogy a globális kérdésekben nem járhatók külön utak, nem fejlődhetünk egymás rovására. Csak együtt boldogulhatunk" - jelentette ki a köztársasági elnök.

Áder János azt mondta, a Tudomány világfóruma célkitűzéseit ismerve joggal bízhatunk abban: a mostani budapesti tanácskozás is egy újabb fontos lépést jelent az úton, amelyen végig kell mennünk ahhoz, hogy a tudatosság magasabb szintjén találhassunk megoldást a világunkat feszítő problémákra.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×