Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Budapesten ülésezik a Lions klubok nemzetközi igazgatótanácsa

Hétfőig Budapesten ülésezik a világszerte 1,4 millió tagot számláló jószolgálati klubszervezetnek, a Lions Klubok Nemzetközi Szövetségének az igazgatótanácsa - közölte a Lions Klubok Magyarországi Szövetségének kormányzósága csütörtök délután az MTI-vel.

A szervezet közleménye szerint a csütörtökön megnyitott tanácskozáson Jamada Jicuhiro nemzetközi elnök elmondta, hogy az 1917-ben alapított mozgalom százéves ünnepségre készül, és ennek jegyében három év alatt százmillió emberen terveznek segíteni.

A migrációs válsággal kapcsolatban a nemzetközi elnök bejelentette, hogy kétszázezer dollárral támogatják a libanoni menekülttáborok működtetését, és továbbra is céljuk a menekülttáborokban élő gyerekek segítése.

Pénteken a nemzetközi igazgatók jelenlétében a visegrádi országok (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) Lions-kormányzói együttműködési megállapodást írnak alá.

A vendégek találkoznak magyarországi klubok tagjaival, és Budapesten ellátogatnak a vakok általános iskolájába is. A Liszt Ferenc Zeneakadémián megrendezendő gálakoncertre a magyarországi Lions-klubok képviselői mellett meghívást kaptak patronáltjaik, vakok és látássérültek is, hiszen a program része a Fehér bot napja rendezvénysorozatának. Az eseményen átadják a Wanatka Gabriella Lions-sajtódíjat is, amellyel a szervezet munkáját bemutató, illetve az általuk fontosnak tartott értékeket képviselő újságírókat ismerik el.

A közlemény szerint a Lions Klubok Nemzetközi Szövetsége a világ legnagyobb jószolgálati klubszervezete, amely világszerte 210 országban 1,4 millió önkéntest számlál, és évente 44 millió dollárt fordít a bajba jutottak támogatására.

A magyar szervezetnek, a Lions Klubok Magyarországi Szövetségének mintegy ezer tagja van negyvenhat klubban. A klubok jószolgálati programjai Magyarországon is sokfélék, a látáskárosultak, a hátrányos helyzetű, fizikailag vagy mentálisan sérült emberek gondozásától, segítésétől a rákbeteg gyermekek családjának fenntartott szülőszállás működtetésén át az ifjúság felelős nevelését, oktatását célzó programokig terjednek.

Címlapról ajánljuk
Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Lehet, hogy hamarosan igazzá válik a mondás, hogy „a Napra lehet nézni, de rád nem”? Egy startup (befektetők dollármillióival a háta mögött) egy olyan módszer kidolgozásán ügyködik, amellyel tompítani lehetne a Földet érő napfényt. Ez eszközt kínálna a globális felmelegedés elleni fellépésre. A klímaaktivisták hevesen reagáltak, miközben politikai akadályai is lehetnek a merész elképzelésnek.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×