Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Jelentősen csökkent a bicskei tábor létszáma

A tranzitzónák működése, a műszaki határzár és a jogszabályi szigorítások jelentős létszámcsökkentést hoztak a bicskei befogadótáborban - mondta a térség fideszes országgyűlési képviselője a témában tartott sajtótájékoztatón, csütörtökön Bicskén.

Tessely Zoltán hangsúlyozta, a kormány intézkedései beváltották a bicskeiek reményeit és jelentős javulásokat eredményeztek a befogadóállomás közvetlen környezetében. Emlékeztetett arra, hogy a nyáron volt olyan nap, amikor 1500-nál is többen voltak a táborban, most pedig kevesebb mint 200-an tartózkodnak ott.

Az MTI kérdésére a képviselő azt mondta: ha ismételten akkora nyomás nehezedne a városra, mint korábban, akkor arra kérnék a kormányt, hogy az eljárásrend betartása mellett, a városon kívül helyezzék el a migrációs tábort. Hozzátette: a menekültstátust elnyerő külföldiek integrációját azonban továbbra is a jelenlegi táborban folytatnák.

Pálffy Károly (Fidesz-KDNP) Bicske polgármestere kiemelte, hogy az idén több migráns fordult meg a városban, mint amennyi a város lakossága. Összesen több mint 14 ezer migránst regisztráltak a táborban - mondta.

Jelezte, hogy a város közterületei károkat szenvedtek el a migránsáradatban, de a legnagyobb kár az, hogy a táborral szemközti ipari területről egy 12 milliárd forintos beruházást elvittek a migrációs veszély miatt, és az eredeti befektetésnek csak a töredéke valósul meg Bicskén. Ez a kár akár tízmilliárd forintos is lehet - tette hozzá.

Bálint Istvánné (Fidesz-KDNP) alpolgármester, aki két évtizedet dolgozott a táborban, elmondta, hogy a befogadóállomás élete mára visszatért a régi kerékvágásba. Reményét fejezte ki, hogy a létesítmény visszakapja eredeti funkcióját, és ismét az elismert menekültek magyar társadalomba integrálódását segíti a jövőben.

Címlapról ajánljuk
Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Lehet, hogy hamarosan igazzá válik a mondás, hogy „a Napra lehet nézni, de rád nem”? Egy startup (befektetők dollármillióival a háta mögött) egy olyan módszer kidolgozásán ügyködik, amellyel tompítani lehetne a Földet érő napfényt. Ez eszközt kínálna a globális felmelegedés elleni fellépésre. A klímaaktivisták hevesen reagáltak, miközben politikai akadályai is lehetnek a merész elképzelésnek.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×