A kartellek elleni küzdelmet, a sérülékeny fogyasztók védelmét és a hivatal ügyfélbarát jellegének erősítését nevezte mások mellett a Gazdasági Versenyhivatal legfontosabb feladatainak Juhász Miklós, a GVH elnöke expozéjában a hivatal 2013-as tevékenységéről szóló országgyűlési vita során.
Összességében történetének legmagasabb bírságokkal járó éve volt a 2013-as a GVH számára, összesen 11,2 milliárd forint bírságot szabott ki a hivatal - húzta alá Juhász Miklós.
A kartellügyek közül a hivatal vezetője 2 ügyet emelt ki, a végtörlesztésekkel kapcsolatos együttműködés miatt 11 pénzintézetet összesen 9,5 milliárd forintra bírságolt meg, az irodaszer-forgalmazókat érintő ügyben pedig több mint 1 milliárd forintos bírságot szabott ki a GVH 2013-ban.
A fideszes Galambos Dénes a gazdasági bizottság részéről a beszámoló elfogadását javasolta, amelyet a bizottság is elfogadott korábban. Berke Barna pedig, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára a kormány részéről szintén támogatta a beszámoló elfogadását, amellett, hogy kiemelte: a magyar versenyhivatal csupán az európai versenyjog egy részét alkalmazza, így a bizonyos nagyságrendet meghaladó ügyek függetlenek a nemzeti hatóságoktól.
Vantara Gyula, a Fidesz részéről a fogyasztók szempontjából értékelve a hivatal tevékenységét elismerte a hivatal kartellek-, illetve a fogyasztók elleni tisztességtelen gyakorlat- és az erőfölénnyel való visszaélések elleni fellépését.
Szakács László az MSZP vezérszónoka elismerte a GVH tevékenyséét azonban úgy vélte, hogy mára nem teljes a versenyhivatal, mivel a kormány kivonhatja a GVH hatásköréből a nemzetstratégiai célok miatt fontos vállalkozások vizsgálatát, ahogy a Főgáz megvásárlásakor is történt.
Emellett a képviselő nem értette, hogy az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának építése, illetve annak - a brüsszeli vizsgálat nyomán történt - leállítása előtt hogyhogy nem tűnt fel a magyar hatóságoknak, hogy 4 milliárd forintért építenék az Alföldön az autópálya kilométereit.
Z. Kárpát Dániel a Jobbik részéről szintén nem a GVH beszámolóját illette kritikával, hanem a kormány politikáját, ami véleménye szerint több ponton a versenypiaci körülményeket csorbította.
Az LMP-s Schiffer András is úgy látta, hogy a jelenlegi kormányzati közegben a versenyhivatal nem képes ellátni feladatát.
Hol várható ónos eső a következő egy-két órában? Térkép






