Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Bravúros műtét anyaméhben a pécsi klinikán

Magyarországon először sikerült az anyaméhben megoperálni ikreket. A beavatkozást a Pécsi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján végezték. A műtétre azért volt szükség, mert az egyik magzatnál túl sok, a másiknál túl kevés volt a magzatvíz.

Az operációt végző Molnár Gábor szülész-nőgyógyász az InfoRádióban elmondta: az úgynevezett iker-iker transzfúziós szindróma nagyon ritka rendellenesség, az egypetéjűiker-terhességek körülbelül tizenöt százalékánál fordul elő. Ennél a rendellenességnél az egyik magzat a másiknak vért ad, emiatt az egyiknek túl sok lesz a magzatvize, a másiknak pedig túl kevés - magyarázta a Pécsi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati klinikájának orvosa.

Hozzátette: ebben a kórképben nagyon magas a magzati halálozási arány. Ha nem avatkoznak közbe időben, a magzatok nyolcvan - kilencven százaléka még a méhen belül életét veszti, de a megszülető babák is súlyos neurológiai károsodással jönnek a világra.

Eddig Magyarországon nem volt lehetőség arra, hogy ezt a beavatkozást elvégezzék. 2010-ben kezdődött az a program, amely lehetőséget adott arra, hogy a Nyugat-Európában már alkalmazott műtéti technikát itthon is meghonosítsák. Az eljárásban a sztetoszkópos lézerkezeléssel az anyaméhben, a méhlepényen futó érösszeköttetéseket elzárják. A pécsi klinikának egy pályázattal és külföldi hallgatók adományainak segítségével sikerült a szükséges műszereket beszereznie. Az orvosok Hamburgban sajátították el az eljárást.

Az első sikeres műtétet júliusban hajtották végre a Pécsi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján. A kismama a terhesség 21. hetében járt, egy előrehaladott, hármas stádiumú iker-iker transzfúziós szindrómával.

A babák Sámson és Zoárd szeptember 15-én születtek meg, mindketten jól vannak.

Ha a szakma is támogatja, akkor a jövőben országos centrumként, a Pécsi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája cégezheti majd a hasonló műtéteket.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Ukrajna olyan súlyos kihívással néz szembe, amire még nem volt példa - Háborús híreink szombaton

Ukrajna olyan súlyos kihívással néz szembe, amire még nem volt példa - Háborús híreink szombaton

Kijev jelenleg csak a szükséges villamosenergia-mennyiség mintegy feléhez jut hozzá, a városban tömeges fűtés- és áramkimaradások sújtják a lakosságot a rekordhidegben – közölte Vitalij Klicsko főpolgármester. Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben. Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök cáfolta Trump korábbi kijelentését: "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×