Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Kövér László: a családok egzisztenciáját kell erősíteni

A családok egzisztenciájának megerősítését nevezte az elkövetkező évek legfontosabb feladatának az Országgyűlés elnöke a Fidesz hétfői dunaújvárosi fórumán.

Kövér László szerint ennek eszköze a rezsicsökkentés folytatása, a devizahitelesek megsegítése és a munkahelyteremtés. Ezek együttesen erősíthetik meg a családok egzisztenciáját - mondta.

A rezsiterhekkel kapcsolatban megjegyezte, a kormány döntött arról, hogy márciusban megkezdi munkáját az állami tulajdonú közműszolgáltató holding, amelynek feladata az áram-, a gáz- és távhőszolgáltatás és a rezsicsökkentés továbbvitele lesz.

A devizahitelesek ügyében azt mondta: "egyelőre ott tartunk", hogy a parlament döntése értelmében egymillió-háromszázezernél több családdal minden banknak egyenként el kell számolnia.

A munkahelyteremtésre utalva kiemelte, 2014 második felében 3,9 százalékkal nőtt a magyar gazdaság. A legutóbbi adatok szerint 4 millió 124 ezernél többen dolgoznak, beleértve a közmunkaprogramban részt vevőket is.

Az Országgyűlés elnöke arról is beszélt, hogy nemcsak az önkormányzatok összetétele szempontjából fontos az október 12-ei választás, hanem a voksolás egyúttal állásfoglalás az országos politikáról is.

Kövér László kitért Falus Ferencnek, a baloldal budapesti főpolgármester-jelöltjének a nap folyamán bejelentett visszalépésére "egy magát konzervatív jobboldalinak beállító politikus" javára. Bokros Lajosról azt mondta, miután az MDF színeiben bekerült az Európai Parlamentbe, gyakorlatilag megtagadta az őt bejuttató pártot, és az euroszkeptikus és radikális jobboldali pártokat tömörítő frakcióba ült be.

Kövér László kijelentette: "ezt az embert támogatja ma a teljes baloldal azzal a felkiáltással, hogy meg kell menteni Budapestet az orbáni diktatúrától, és egyfajta végvárat kell kiépíteni Budapesten a kormányzattal szemben". Megjegyezte, végvár utoljára 1944-ben volt Budapest.

"A radikális jobboldal meg is szokta ünnepelni a kitörés napját, de én nem gondolom, hogy ez lenne az egészséges politikai hozzáállás, hogy egy települést, várost, pláne fővárost úgy képzelünk el, mint valamiféle bunkert, végvárat, ahol bukott pártjaink külön-külön vagy együtt is menedékre lelnek" - jelentette ki.

Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Európa nagy részén a szokásosnál felhősebb idő, ezáltal a sokéves átlagnál kisebb besugárzási értékek valószínűsíthetőek 2026 első hónapjaiban - derül ki egy új elemzésből, amely műholdas adatokat és mesterséges intelligencia/gépi tanulási algoritmusokat használva modellezte az első fél évben világszerte várható napenergia-termelési körülményeket. A legnagyobb negatív anomália Kelet-Európában és az északi országokban várható, ahol helyenként akár 10%-kal is kisebb lehet a besugárzás, mint a sokéves átlag. Miután elsősorban a besugárzás határozza meg, hogy mennyi áramot termelnek a naperőművek, így kiemelt jelentősége van a napenergia-termelés arányát tekintve 2024-ben világelső Magyarország energiaellátása szempontjából is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×