A kétes eredetű képek tulajdonosi hátterét egy évig vizsgálhatja a német kormány megbízásából dolgozó szakértői csoport, amelybe Cornelius Gurlitt is delegálhat egy tagot.

A képek adatai a vizsgálat végéig szerepelnek az elveszett kulturális javak koordinációs állomásának (Lost Art Koordinierungsstelle) lostart.de címen működő portálján, így bárki megtekintheti a bizonytalan eredetű alkotásokat és igényt nyújthat be jogos tulajdonának visszaszolgáltatására.

A megállapodás szerint Cornelius Gurlitt lemond azokról a képekről, amelyekről megállapítják, hogy a nemzetiszocialista diktatúra idején a nácik elrabolták jogos tulajdonosától, és ennek a jogsértésnek a révén kerültek apja birtokába.

Egy év után Cornelius Gurlitt az összes többi lefoglalt alkotást visszakapja, kivéve azokat, amelyek visszaszolgáltatására igényt támasztanak jelentkezők, és az eredetvizsgálatot a határidőig nem sikerül lezárni.

Az első mű, amelynek a visszaadását tervezik, Henri Matisse Ülő nő című portréja. A festmény átadásáról már előzetesen megegyeztek Paul Rosenberg párizsi műgyűjtő utódaival, de egy újabb jelentkező is magának követeli a képet, ezért a vizsgálatot tovább folytatják. A rabolt műalkotás egy ideig Hermann Göring náci vezető gyűjteményéhez tartozott, majd a Gurlitt család tulajdonába került.

Cornelius Gurlitt Müncheni lakásában 1280 festményt, grafikát, nyomatot találtak 2012 februárjában egy adócsalás gyanúja miatt indított eljárás során. Az alkotások közül nagyjából ötszázról feltételezhető, hogy nácik rablással, erőszakkal, zsarolással szerezték meg az eredeti tulajdonostól.

Cornelius Gurlitt és jogi képviselői a www.gurlitt.info címen februárban információs honlapot indítottak azzal a szándékkal, hogy teret nyissanak a lefoglalt gyűjtemény körüli ügyek megvitatására, lehetőséget adjanak visszaszolgáltatási igények benyújtására és tájékoztassanak a jogi háttérről. az 1956-ban meghalt műkereskedő 80 éves fia az oldalon közölt írásában hangsúlyozta: mindig is abban a meggyőződésben élt, hogy az apjától örökölt képek többsége az úgynevezett elfajzott művészet kategóriájába tartozó alkotás, ami azt jelenti, hogy a nácik nem magánszemélyektől, hanem közgyűjteményekből kobozták el őket, majd az államtól szabályszerű adásvételi vagy csereszerződéssel kerültek az apja tulajdonába. Arról pedig nem tudott, hogy elvétve olyan műtárgyak is vannak a gyűjteményben, amelyeket a nácik által rabolt alkotások közé lehet sorolni.

Hildebrand Gurlitt a nácik megbízásából egyebek mellett műtárgyak külföldi értékesítésével foglalkozott, a propagandaminisztériumban összegyűjtött elfajzott műveket árulta devizáért. Sok képet saját magának vásárolt meg a Joseph Goebbels vezette minisztériumtól. 1940-ben például 4 ezer svájci frankot fizetett 200 alkotásért. A darabonként csupán 20 frankért megszerzett képek között volt festmény Pablo Picassótól és Marc Chagalltól. A fiánál talált gyűjteményből eddig ismeretlen mesterművek is előkerültek, köztük egy Chagall-kép.

A műkincsfogásról csak másfél év után, tavaly novemberben tájékoztatták a nyilvánosságot, miután az ügy kiszivárgott a sajtóhoz. A német kormány súlyos bírálatokat kapott belföldről és külföldről is az ügy titkos kezelése miatt. A berlini vezetés a kritika hatására döntött a szakértői munkacsoport felállításáról, és arról, hogy a gyanús származású alkotások fényképét és fő adatait közzéteszik a lostart.de portálon.

A nemzetközi kutatócsoport szerint 303 kép jogos tulajdonosa kétségtelenül a Gurlitt-család. További 384 alkotásról megállapították, hogy a nácik által elfajzottnak bélyegzett művészet terméke.