eur:
395.75
usd:
372.09
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Vona: "Magyarországnak inkább a semlegesség irányába kellene elindulnia"

A Jobbik miniszterelnök-jelöltje szerint felül kellene vizsgálni Magyarország NATO-tagságát. Vona Gábor pártelnök az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt erről. A teljes beszélgetést ma este hat órától hallgathatják meg.

"A NATO-hoz fűződő viszonyunkat olyan kérdésnek tartom, amit az Európai Unió mellett újra kell gondolnunk" - jelentette ki Vona Gábor. Hozzátette: ezt a kérdést jelen pillanatban nem tartja még aktuálisnak.

"Ha valaki felelős politikát folytat, arra is törekednie kell, hogy tudjon rangsorolni fontos és kevésbé fontos kérdések között. Benne van a programunkban, mert azt nemcsak négy évre írtuk, hanem hosszútávú célkitűzések is megfogalmazódnak benne" - jelezte a Jobbik elnöke. 

"Nem tudom ígérni, ha a következő ciklusban a Jobbik kormányra kerül, akkor a honvédelmi politikánkat négy év alatt meg is tudjuk valósítani. Magát a célt kitűztük: azt vállaljuk, hogy Magyarország katonai és egyáltalán függetlenségét erősítenénk. Fölvetnénk ennek a kérdését, amit társadalmi vitával lehet megoldani. Ezt nem a Jobbiknak, hanem a magyar társadalomnak kell eldönteni: a NATO-n belül képzeljük-e el az ország jövőjét vagy sem" - fejtette ki Vona Gábor.

A Jobbik elnöke szerint a katonai szövetségi rendszerünk diverzifikálására van szükség, olyan partnerség kialakítására, amely nem kötelez egyoldalú szerepvállalásra.

"A NATO-tagságunk, különösen keleti fordulatban gondolkodva: kötöttséget jelent. Nem akarok katonai vagy háborús távlatokba belegondolni, sőt ezt kell elkerülnünk, éppen ezért is lehet, hogy szükség lenne arra, hogy Magyarország kifejezze: kelet és nyugat határán áll. Valljuk be, a történelmi sorsunk mindig is ez volt: kelet és nyugat összeütközésének voltunk a frontján. Lehet, hogy szerencsésebb volna, ha ezáltal az ilyenfajta függésünket is enyhítenénk" - fogalmazott a politikus.

Arról is szót ejtett, hogy a NATO külső támadástól tud megvédeni minket, de belülről is érhet támadás.

"Matematikai lehetősége lehet, hiszen változnak az évszakok, az idők, könnyen elképzelhető, hogy NATO-tagállamok között is konfliktus alakulhat ki. Örüljünk neki, hogy most ilyenre nem kell gondolnunk, de hosszútávon azt gondoljuk, - lehet ezt vitatni és remélem, hogy ezt egyszer meg is vitatja a magyar társadalom - hogy Magyarországnak inkább a semlegesség irányába kell elindulnia" - vélekedett Vona Gábor.

A teljes beszélgetést meghallgathatja, ha ide kattint.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×