Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám

Választás 2014 - Már csak két nap van a delegáltak bejelentésére

Már csak két nap áll az áprilisi országgyűlési választáson induló jelöltek és a jelölőszervezetek rendelkezésére, hogy bejelentsék delegáltjaikat a választási bizottságokba. Eddig körülbelül hatezer delegáltat jelentettek be, négy évvel ezelőtt több mint 25 ezer delegált vett részt a választási bizottságok munkájában.

A jogszabály szerint a választási bizottságoknak - a választott tagokon felül - a választókerületben induló jelöltek által delegált tagjai is vannak.

A szavazatszámláló bizottságokba - országosan 10 386 van - és az egy szavazókörös településeken a helyi választási bizottságokba két-két tagot küldhetnek a választókerületben induló egyéni képviselőjelöltek, illetve országos listát állító pártok és nemzetiségi önkormányzatok, valamint a független jelöltek.

Az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságba (oevb) egy-egy tagot delegálhat az egyéni jelöltet állító jelölőszervezet, illetve a független jelölt. A közösen jelöltet, illetve listát állító szervezetek közösen bízhatnak meg delegáltakat.

A választási bizottságok megbízott tagjait március 21-én 16 óráig kell bejelenteni. Eddig a szavazatszámláló bizottságokba hatezernél kevesebb, a 106 oevb-be valamivel több mint 300 delegáltat jelentettek be a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint.

A jelölőszervezeteknek, független jelölteknek érdekük, hogy valamennyi választási szervbe delegáljanak tagot, mivel így saját megbízottjaikon keresztül győződhetnek meg a választás tisztaságáról, ellenőrizhetik, és részt vehetnek az esetleges jogviták eldöntésében.

A választási bizottságokban ülő választott és megbízott tagoknak azonos jogaik és kötelezettségeik vannak. A párt által megbízott tag a bizottság rendelkezésére álló valamennyi információt megismerheti. A tevékenysége során tudomására jutó személyes adatokat azonban sem az őt megbízó pártnak, sem másnak nem adhatja ki.

2010-ben az országgyűlési választáson több mint 25 ezer pártdelegált vett részt a szavazatszámláló, valamint a választókerületi és az akkor még működő területi választási bizottságok munkájában.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Lesz elég informatikus Magyarországon? Nem elég csupán a képzési kapacitásokat növelni

Lesz elég informatikus Magyarországon? Nem elég csupán a képzési kapacitásokat növelni

A digitális technológiák fejlődése, az adatvezérelt gazdaság és a mesterséges intelligencia terjedése alapjaiban alakítja át a gazdaság szerkezetét, működését és a versenyképesség feltételeit. Mindezen folyamatok felértékelték az információs és kommunikációs technológiákhoz (IKT) kapcsolódó szaktudást, és világszerte növelték a magas szintű digitális kompetenciákkal rendelkező munkaerő iránti keresletet. A megfelelő szakember-utánpótlás biztosítása ma már nem csupán ágazati kérdés, hanem a gazdasági növekedés és a nemzetközi versenyképesség egyik meghatározó feltétele.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×