A főváros VI. kerületének aktívaértekezletén hangoztatták, hogy az MSZMP-nek egyértelműen szakítania kell a sztálini típusú, szorosan szervezett, centralizált struktúrával, a bürokratikus irányítási és működési mechanizmussal. Javaslatként elhangzott, hogy a Központi Bizottság mondja ki: a társadalmi berendezkedés átalakításának célja a demokratikus szocializmus, amelynek politikai felépítményét az alkotmányos többpártrendszer, a politikai hatalom intézményes megosztása és a jogállamiság jellemzi.
A Központi Bizottság székházában tanácskoztak az MSZMP és a Münnich Ferenc Társaság képviselői. A megbeszélésen elhangzott, hogy a Társaság, amelyhez eddig 10-12 ezren csatlakoztak, nem kíván önálló párttá alakulni. Célja, hogy "visszaadja a mozgalomhoz csatlakozóknak a szocializmusba vetett hitét" - mondta Berényi Ferenc ügyvezető titkár. A Münnich Ferenc Társaság kész arra, hogy részt vegyen egy széles társadalmi alapokon létrejövő "nemzeti kerekasztal" tanácskozáson.
Budapesti tagtoborzó nagygyűlést tartott a Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt az Egyetemi Színpadon. Ezen elhangzott: az FKgP szerint a jelenlegi válságból a kivezető út a többpártrendszeren alapuló pluralizmus. Boross Imre pártfőügyész arról beszélt, hogy a kisgazdák nem akarnak még egyszer 1956-ot, amelyet egyébként atrocitásokkal kísért szabadságharcnak és népfelkelésnek ítélt. A jogállamiság megteremtését, a demokratizálódást úgy akarják megvalósítani, hogy az átmenet békésen, megfontoltan menjen végbe.
Részletes javaslatot dolgozott ki a Kisiparosok Országos Szövetsége a jelenlegi hátrányos gazdasági szabályozók megváltoztatására. Ebben a KIOSZ egyebek között egységes magánkisvállalkozói törvény megalkotását szorgalmazza, jelenleg ugyanis nem egyszer egymásnak is ellentmondó jogszabályok alapján tevékenykednek a kisiparosok, a kiskereskedők, a háztáji és a kisegítő gazdaságok - áll a KIOSZ közleményében.
További érdekességek a rendszerváltó időkről a https://www.facebook.com/kozossiker?fref=ts oldalon.




