"A válság miatt arra számítunk, hogy az ukrán állam működésében már most tapasztalható nehézségek miatt nőni fog a szegénység az országban. Elsősorban Kárpátalján szeretnénk segíteni, hiszen ott élnek honfitársaink" - mondta el Adányi László.
Úgy vélte, valószínűleg az egyedülálló idős emberek, valamint a több gyermeket nevelő családok és a betegek kerülhetnek nehéz helyzetbe, ezért főként az ő ellátásukhoz készülnek segítséget nyújtani.
"A probléma az, hogy Ukrajnába jelenleg nem lehet segélyszállítmányt juttatni" - mutatott rá Adányi László.
Elmondta, hogy egy jogszabály értelmében egy ottani fogadószervezetnek kell igazolnia, hogy segélyszállítmányról van szó, ugyanakkor az engedélyt egy kijevi bizottságnak kell megadnia. Ez a kijevi bizottság viszont már másfél éve nem ült össze. Gyakorlatilag tehát Ukrajnába legálisan jelenleg nem lehet segélyszállítmányt bevinni.
"Ezen sürgősen változtatni kellene" - jelezte.
Beszámolt arról, hogy a máltaiak helyi szervezeteik révén folyamatosan jelen vannak Kárpátalján. Úgy vélte, amíg ott be lehet szerezni a segítségnyújtáshoz szükséges cikkeket, az az egyszerűbb és olcsóbb megoldás, ám lehetnek olyan termékek - például gyógyszerek-, amelyeket Magyarországról érdemes vinni.
"Komolyabb ellátási nehézségeket szerencsére még nem tapasztaltunk Kárpátalján. De lehet érezni, hogy a dolgok ebbe az irányba haladnak, mert megugrott az infláció, késnek a kifizetések, látható, ahogy káoszba csúszik az egész rendszer" - tette hozzá a szolgálatvezető.
Utalt arra, hogy tartalékalapjukban 4 millió forintot különítettek el támogatásra. Ha szükséges, nagyobb gyűjtést is indítanak.
"A kárpátaljai magyarok biztonságban vannak, szerencsére ezt a környéket elkerülik az atrocitások. Mivel a kárpátaljai tartomány többnemzetiségű terület, lehet arra számítani, hogy a hatóságok is inkább a békés megoldásokat keresik. De ha országos csődhelyzet alakul ki, akkor azt a lakosság komolyan meg fogja sínyleni. Volt már erre példa" - jegyezte meg Adányi László.
Hanganyag: Király István Dániel




