Azzal kapcsolatban, hogy Braun Róbert, az Összefogás képviselőjelöltje Wikileaks dokumentumokra hivatkozva az őszödi beszéddel összefüggésben azt mondta, Kósa egy magánbeszélgetésen azt mondta April H. Foley akkori amerikai nagykövetnek: "Most egy gazdasági probléma van, amiből mi egy politikai krízist csinálunk", a Fidesz alelnöke kijelentette, nem volt ilyen beszélgetés. Nem is emlékszik arra, hogy valaha négyszemközt beszélgetett volna Foley-val, az őszödi beszédről pedig egyáltalán nem - hangsúlyozta.
Kósa szerint a Wikileaks dokumentumokat egyébként is nagy fenntartással kell kezelni, lehet bennük egy csomó provokáció, ferdítés.
Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése utáni utcai zavargásokkal kapcsolatos kérdésekre reagálva a Fidesz alelnöke azt is megjegyezte: pártja végig tartotta magát a demokratikus eszközökhöz, igyekezett csillapítani a kedélyeket.
Az Alkotmányvédelmi Hivatal a múlt héten a honlapján hozott nyilvánosságra két, anonimizált formában a 2006-os őszödi beszéd kiszivárogtatásáról készült titkosszolgálati jelentést, amelyek alapján egy szocialista politikus lehet a kiszivárogtató, aki a közzétételről egyeztethetett Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel és az MSZP-frakció tagjaival.
„Két hete szóltunk” – Toroczkai László nekiment Magyar Péter paksi akciójának




