A nyolcvankét idős - átlagosan nyolcvannégy éves - dél-koreai csütörtökön találkozhatott először 180 észak-koreai hozzátartozójával az Észak-Korea keleti részén fekvő Kumgang-hegységben (Gyémánt-hegység) lévő üdülőhelyen. A családok közötti találkozó a múlt vasárnaptól jövő keddig tart. A mostani második találkozóra 88 észak-koreait várnak, akik 361 dél-koreai rokonukkal találkozhatnak az üdülőhelyen.
A 125 ezer dél-korai közül, akik 1988 óta kérik, hogy újra láthassák családtagjaikat, 57 ezren azóta elhunytak, és az életben maradottak közül sokan nem engedhetik meg maguknak az utazást.
A szétszakított családok tagjai a 2000-ben tartott, mérföldkőnek számító Korea-közi csúcsértekezlet óta jó tucatnyi találkozón vettek részt. Ezeken mintegy 17 ezer koreai találkozhatott régen látott gyermekével, testvérével, apjával, anyjával. A családegyesítés 2010-ben megszakadt, amikor Észak-Korea támadást intézett az általa vitatott tengeri határ mentén egy dél-koreai sziget ellen.
Szöul pénteken döntést hozott arról, hogy két civil szervezet tejport és tuberkulózis elleni gyógyszereket szállíthat Észak-Korea területére.
Meghökkentő döntést hozott az elnök Csádban




