Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Török Gábor: "Nincs komoly kampánytémája az ellenzéknek"

Török Gábor politológus szerint, a paksi atomerőmű bővítését a kampánytól függetlenül készítette elő a kormány. Az elemző az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, a kormányoldal számára a Simon-ügy egy jó ütőkártya, annak ellenére, hogy a szocialisták próbálták rendezni a helyzetet.

A paksi atomerőmű bővítésének ügyét a kormány nem a kampányidőszakra időzítette, ez a projekt a választásoktól függetlenül került a középpontba - vélekedett Török Gábor politológus az InfoRádió Arénájában.

Az elemző kiemelte, hogy Simon Gábor botrányát nehezen kezeli a politika, és az MSZP sem támogathatja a pártból kilépő politikus védekezését. Úgy véli, hatalmas kockázata lenne annak, ha a párt segíteni próbálná Simon Gábor kommunikációját az ügyben. Szerinte a szocialista pártnak még a látszatát is el kell kerülnie, hogy továbbra is gondoskodik volt elnök-helyetteséről.

Török Gábor úgy látja, a kormányoldal számára a Simon-ügy egy jó ütőkártya, annak ellenére, hogy a szocialisták próbálták rendezni a helyzetet. Hangsúlyozta: a levegőben maradt az a kérdés, hogy honnan van Simon Gábornak 240 milliója.

A 2014-es választások eredménye hosszú távon nem határozhatja meg a politikai erőviszonyokat - mondta a politológus az InfoRádió Arénájában. Úgy fogalmazott: "amíg a szabad választást nem törlik el Magyarországon, addig mindenki meg tud bukni." Hozzátette azt is, "a négy évvel ezelőtti Fidesz legyőzné a mai kormánypártot, most nincs olyan erős politikai tényező, amely biztosítaná a hosszú távú hatalmat."

Török Gábor kiemelte, hogy a mostani ellenzéki pártoknak nincsenek komoly kampánytémáik, nincs is nagy vita a kormány és az ellenzék között. Mint mondta, a Fidesznek nem kell reagálnia az ellenzék programjára, mert az nem kerül be a politikai kommunikációba. Nincs olyan azonosítható, identitásteremtésre alkalmas program-vita, amely segíthetne az ellenzéknek.

Az Aréna teljes műsorát meghallgathatja ha ide kattint.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

A budapesti fák akár harmadát is komolyan veszélyeztetheti a klímaváltozás a következő 15 évben – derül ki egy friss elemzésből. A forróbb, szárazabb nyarak, a vízhiány és a városi környezet egyre nagyobb terhet jelent a növényzetnek – erről beszélt az InfoRádióban Dezsényi Péter, a BKM Főkert Kertészeti Divízió igazgatója.

Magyar Péter: három évtizede nem látott komplexitású, nehézségű munka zajlik

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: zajlik a munka Pakson, épül a fenékküszöb a Dunán

Tisza-kormány: zajlik a munka Pakson, épül a fenékküszöb a Dunán

Személycseréket hajtott végre a Tisza-kormány fontos turisztikai, postai honvédelmi és közmédiához kötődő posztokon, többnyire az előző rendszerhez köthető személyeket távolítottak el befolyásos pozíciókból. Vitézy Dávid új lakhatási programot jelentett be, főleg a fiatal diákok támogatását célozva. Pakson közben folyik a válságkezelés, a mai nap találkozott volna Magyar Péter az ellenzéki pártok vezetőivel, de visszautasították a meghívást. Közben reggel megindultak a Duna vízállását szabályozó műveletek: két bárkát süllyesztenek el, feltöltik a medret betonkockákkal és kövekkel. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel szombaton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×