Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Áder: intenzívebb szakaszba léptek a magyar-török kapcsolatok

A magyar-török kapcsolatok az elmúlt években a korábbinál jóval intenzívebb szakaszba léptek - mondta Áder János köztársasági elnök hétfőn Budapesten, miután találkozott a magyarországi látogatáson tartózkodó török államfővel.

Áder János a Sándor-palotában megbeszélést folytatott Abdullah Güllel, és az azt követő sajtótájékoztatón kiemelte: a két ország közötti kereskedelmi forgalom 2002 és 2013 között megnégyszereződött, csak az elmúlt évben közel 30 százalékkal nőtt.

Abdullah Gül is azt hangsúlyozta: a Magyarország és Törökország közötti kereskedelmi forgalom értéke évi kétmilliárd dollár, a cél az, hogy ezt ötmilliárdra növeljék, és ezért ösztönözni kell a befektetéseket. Közölte: több török üzletember is érkezett a delegációval, és a délutáni magyar-török üzleti fórumon arra biztatja majd mindkét ország üzletembereit, hogy aktívabban nyissanak egymás országa felé. Törökország óriási lehetőségeket kínál, az ország Európa hatodik legnagyobb gazdasága, és remélhetőleg a magyar üzletembereket ösztönzik majd az országban rejlő lehetőségek - mondta.

Áder János a két ország között intenzívebbé váló kapcsolatokra utalva emlékeztetett: Orbán Viktor miniszterelnök tavalyi törökországi látogatása alkalmával 32 kétoldalú megállapodást írtak alá a két ország képviselői.

A magyar államfő arra is kitért, hogy Törökország az elmúlt 10 évben "fantasztikus gazdasági sikereket" ért el, GDP-je megháromszorozódott. A Magyarország és Törökország közötti kereskedelmi forgalom is jelentősen bővült, és a mostani megbeszélés egyik témája az volt, hogy miként lehetne ezt a lendületet fenntartani, fokozni - közölte.

Abdullah Gül beszámolt arról is, hogy a megbeszéléseken szó volt az energetikáról, a földgázvezetékekről és az alternatív energiaforrásokról. Törökországon keresztül fontos út vezet a kaukázusi energiahordozók felé - tette hozzá.

Áder János a kulturális kapcsolatokat illetően elmondta: tavaly Isztambulban és Budapesten kulturális központ nyílt, Törökország négy városában működik magyar-török baráti társaság, és Magyarországon egyre több helyen újítják fel a török időkből származó kulturális emlékeket.

Abdullah Gül megköszönte azt a figyelmet, amelyet Magyarország az oszmán kori műemlékek felújításának szentel. Emellett háláját fejezte ki azért is, hogy Magyarország támogatja Törökország csatlakozását az Európai Unióhoz, egyúttal meghívta országába Áder Jánost.

A magyar elnök köszönetet mondott Törökországnak azért, mert a vízummentesség révén a magyar turistáknak könnyebbé vált az ország felkeresése.

Mivel a török diákok kedvelt célpontja Budapest, a két államfő az oktatási, képzési együttműködés bővítéséről is konzultált.

Abdullah Gül a Sándor-palotában folytatott tárgyalásait követően Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével találkozik az Országházban, majd délután részt vesz a magyar-török üzleti fórumon, ahol mások mellett Orbán Viktor is beszédet mond.

Címlapról ajánljuk
Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

A budapesti fák akár harmadát is komolyan veszélyeztetheti a klímaváltozás a következő 15 évben – derül ki egy friss elemzésből. A forróbb, szárazabb nyarak, a vízhiány és a városi környezet egyre nagyobb terhet jelent a növényzetnek – erről beszélt az InfoRádióban Dezsényi Péter, a BKM Főkert Kertészeti Divízió igazgatója.

Magyar Péter: három évtizede nem látott komplexitású, nehézségű munka zajlik

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: zajlik a munka Pakson, épül a fenékküszöb a Dunán

Tisza-kormány: zajlik a munka Pakson, épül a fenékküszöb a Dunán

Személycseréket hajtott végre a Tisza-kormány fontos turisztikai, postai honvédelmi és közmédiához kötődő posztokon, többnyire az előző rendszerhez köthető személyeket távolítottak el befolyásos pozíciókból. Vitézy Dávid új lakhatási programot jelentett be, főleg a fiatal diákok támogatását célozva. Pakson közben folyik a válságkezelés, a mai nap találkozott volna Magyar Péter az ellenzéki pártok vezetőivel, de visszautasították a meghívást. Közben reggel megindultak a Duna vízállását szabályozó műveletek: két bárkát süllyesztenek el, feltöltik a medret betonkockákkal és kövekkel. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel szombaton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×