Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Választás 2014 - A Szociáldemokraták is értékelték az évet

Az Európai Unióhoz tartozás fontosságát hangsúlyozta Schmuck Andor, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja (Szociáldemokraták) elnöke évértékelő beszédében, amelyet az ATV közvetített szombaton este.

"Mi szociáldemokraták abban hiszünk, hogy az Európai Unióhoz továbbra is tartozni kell, lehet és érdemes" - jelentette ki Schmuck Andor.

A Szociáldemokraták elnöke a hegyeshalmi határátkelőnél a Magyarországot jelző tábla előtt állva emlékeztetett arra, hogy "itt kezdődött minden", ahol 1989-ben Horn Gyula átvágta a szögesdrótot, és azt mondta, hogy az ország az Európai Unióhoz akar csatlakozni. Hozzátette: "ahhoz a nagy családhoz, amely világossá tette, hogy egyértelműen kiáll az igazságosság, a szolidaritás, az esélyegyenlőség mellett."

Kifejtette, hogy míg Magyarországon az öregségi nyugdíj 28 500 forint, addig Ausztriában 330 ezer forint, az átlagbér nálunk 230 ezer forint körül van, Ausztriában ez 870 ezer forint, a munkanélküliség Magyarországon 10,9 százalék, Ausztriában pedig 4,4 százalék.

Szavai szerint a szociáldemokraták azért küzdenek, hogy ezt az "egy lépés hátrányt" le tudjuk dolgozni. Szerinte minden párt céljának az kellene lennie, hogy közösen tegyék meg ezt a lépést.

A Szociáldemokraták által meghirdetett, "8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás" programról kifejtette: lehetőséget kell teremteni mindenki számára Magyarországon, hogy nyolc óra munkával tudjon annyi pénzt keresni, amivel biztosíthatja családja nyugalmát, és lehetősége legyen 30 éves kor fölött is új szakmát vagy nyelvet tanulni. A végigdolgozott tisztes élet után pedig a szépkorúaknak tisztes öregkort kell biztosítani - jelentette ki.

"Abban az országban, ahol idősnek nem jó lenni, ott fiatalnak nem érdemes" - mondta Schmuck Andor.

A Szociáldemokraták elnöke megköszönte a párt 106 egyéni országgyűlési képviselőjelöltjének, hogy lemondanak a kormány által biztosított kampányfinanszírozás 600 millió forintjáról.

Schmuck Andor a "demokrácia ünnepének" nevezte az április 6-i választást, és arra kérte a választókat, adjanak esélyt a szociáldemokratáknak, hogy bebizonyíthassák: "nemcsak szavakban, hanem tettekben is egy nyugodt, békés, derűs Magyarországot" szeretnének.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: három évtizede nem látott komplexitású, nehézségű munka zajlik
paks

Magyar Péter: három évtizede nem látott komplexitású, nehézségű munka zajlik

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×