Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Simon-ügy - Új vagyonnyilatkozatot nyújtott be a képviselő

Új vagyonnyilatkozatot nyújtott be a szocialista Simon Gábor az Országgyűlés mentelmi bizottságának, de az nem ad választ a kifogásolt kérdésekre, a bécsi számlán lévő összeg nem szerepel benne - mondta a testület KDNP-s elnöke a bizottság hétfői, zárt ülése után újságíróknak. A képviselő kedd estig még módosíthat vagyonnyilatkozatán.

Simon Gábor, az MSZP volt elnökhelyettese nem jelent meg a mentelmi bizottság ülésén.

Rubovszky György elmondta, a képviselő felhívta az ülés előtt és elmondta, hogy nem jelenik meg, küldött egy levelet, amelyhez csatolt egy új vagyonnyilatkozatot. Az elnök megjegyezte, intézkedett, hogy a nap folyamán az új vagyonnyilatkozat felkerüljön az Országgyűlés honlapjára.

A Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztője által kezdeményezett vagyonvizsgálati eljárásban kifogásolt kérdésekre az új vagyonnyilatkozat nem ad választ - jelentette ki a mentelmi bizottság elnöke. A vagyonnyilatkozatban a megtakarítási összeg nem éri el a húszmillió forintot - mondta Rubovszky György.

A bizottsági elnök tájékoztatása szerint az MSZP-s képviselő levelében azt írta, hogy a nyilatkozatban nincs olyan rovat, ahol ezt az összeget feltűntethette volna, de szívesen elszámol vele "az erre felhatalmazott szervezet előtt".

Rubovszky György azt mondta, a levél olvasása után ő hívta fel Simon Gábort és elmondta neki, hogy az országgyűlési törvény és a házszabály szerint ezekre a kérdésekre a mentelmi bizottságnak köteles nyilatkozni írásban. Erre öt nap áll rendelkezésre, ami kedden telik le, ezért tűzték ki a vagyonvizsgálati eljárás lezárását szerdára - közölte.

Erre - folytatta a kormánypárti politikus - Simon Gábor azt mondta neki, hogy a következő ülés előtt ismét bead egy nyilatkozatot, az elmondottakat tudomásul vette és átnézi a jogszabályokat.

Rubovszky György hangsúlyozta, hogy a mentelmi és a vagyonvizsgálati ügyben zárt ülésen járt el a bizottság, az ügyet titkosan kell kezelnie, először akkor lesz nyilvános, ha bizottság által elkészített határozati javaslatok az Országgyűlés honlapján megjelennek.

Arra a kérdésre, mi történik akkor, ha Simon Gábor az általa bejelentettnek megfelelően február 12-i hatállyal lemond, Rubovszky György azt mondta, azzal az eljárás megszakad, okafogyottá válik. Ha a képviselő szabályosan, a házelnöknek küldött levélben lemond mandátumáról az Országgyűlés csütörtöki ülése előtt, akkor mandátuma megszűnik, összeférhetetlenségi ügyről nem lehet a továbbiakban beszélni - fejtette ki.

Hozzátette: a lemondással megszűnik a mentelmi joga, így annak felfüggesztéséről sem határozhat az Országgyűlés. Ha mandátuma megszűnik, vele szemben csak az igazságszolgáltatás járhat el - ismertette.

Mint mondta, ilyen ügy a mentelmi bizottság fennállása óta nem volt. Hozzáfűzte, megpróbálja elérni, hogy a január 31-ével benyújtott és az új vagyonnyilatkozat is felkerüljön a parlamenti honlapra.

Rubovszky György elmondta, a mentelmi bizottság ülése határozatképes volt. A nyolctagú bizottságból meghatalmazásokkal, helyettesítésekkel öten voltak jelen - tette hozzá. A törvény szerint a bizottság a vagyonvizsgálati eljáráskor Simon Gábort köteles meghívni az ülésre, az ülésen a képviselő megjelenhet, előadhatja védekezését, de az ülés többi részén nem lehet jelen - mondta.

A testület zárt ülésén a kormánypárti képviselőkön kívül az ellenzékiek közül egyedül a jobbikos tag volt jelen.

Rubovszky György a sajtótájékoztató végén felmutatta az új vagyonnyilatkozatot, amelyen Simon Gábor fotója szerepelt. Mint mondta, "ez nem a Simon Gábor-ügy borítója", minden képviselő vagyonnyilatkozatát fényképes borítóban őrzik.Simon Gábor, az MSZP eddigi elnökhelyettese február 6-án közölte, hogy minden, a szocialista pártban viselt tisztségéről lemond, kilép az MSZP-ből, visszalép a képviselőjelöltségtől és február 12-ei hatállyal lemond parlamenti képviselői mandátumáról. Erről azt követően döntött, hogy sajtóhírek jelentek meg eltitkolt bécsi számlájáról.

Szerdán a legfőbb ügyész adócsalás és magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte Simon Gábor mentelmi jogának felfüggesztését.

Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője budapesti rendkívüli sajtótájékoztatóján elmondta: a mentelmi jog felfüggesztését Polt Péter legfőbb ügyész a Központi Nyomozó Főügyészség által tavaly november óta folytatott nyomozás eredményeként indítványozta.

Simon Gábor egy ausztriai pénzintézetnél nyitott értékpapírszámlára 2008 januárjában 575 ezer eurót, majd 2009 áprilisában további 169 ezer amerikai dollárt helyezett el készpénzben. A számlán tavaly októberben az akkori árfolyamon 228 millió forint volt. Simon Gábor az elmúlt évekre vonatkozó adónyilatkozataiban egyetlen esetben sem szerepeltette a külföldi betétszámlán elhelyezett megtakarításait - közölte a Legfőbb Ügyészség szóvivője.

Címlapról ajánljuk
Sinkó Eszter: a születéskor várható élettartamban rosszul áll Magyarország

Sinkó Eszter: a születéskor várható élettartamban rosszul áll Magyarország

Az Európai Unió országaiban átlagosan a GDP 7 százalékát fordítják egészségügyre, a magyar szám 4,7, ezért is örvendetes, hogy évről évre 500 milliárd forinttal többet fordítana egészségügyre a Tisza-kormány – erről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorban Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ programigazgatója.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: sorra jelentik be a személycseréket fontos pozíciókban, új támogatási programok indulnak

Tisza-kormány: sorra jelentik be a személycseréket fontos pozíciókban, új támogatási programok indulnak

Személycseréket hajtott végre a Tisza-kormány fontos turisztikai, postai honvédelmi és közmédiához kötődő posztokon, többnyire az előző rendszerhez köthető személyeket távolítottak el befolyásos pozíciókból. Vitézy Dávid új lakhatási programot jelentett be, főleg a fiatal diákok támogatását célozva. Pakson közben folyik a válságkezelés, a mai nap találkozott volna Magyar Péter az ellenzéki pártok vezetőivel, de visszautasították a meghívást. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel szombaton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×