Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

A harmadik rezsicsökkentésről tárgyal ma a parlament

Az Országgyűlés mai ülésnapján a köztársasági elnök által korábban visszaküldött törvényjavaslatokon változtathat, majd a harmadik rezsicsökkentéssel összefüggő intézkedések tárgyalásába kezd.

A Ház ülése reggel 8 óra 30 perckor kezdődik napirend előtti felszólalásokkal, a képviselők ezt követően az Áder János államfő által még tavaly év végén visszaküldött két törvényjavaslaton módosíthatnak.

Az egyik a zsebszerződések elleni hatékonyabb fellépést célozza. Ezzel kapcsolatban az államfő több kifogást is megfogalmazott november elején, de az őszi ülésszakban már nem módosították. A másik a Magyar Művészeti Akadémiáról szóló jogszabály, amelynél a köztársasági elnök azt ellenezte, hogy a Nemzet Művésze-díjat jogerősen elítélt alkotók is megkaphatnák.

A parlament emellett kormánypárti kezdeményezésre a jászkun önmegváltás emléknapjává minősítheti május 6-át.

A szavazást követően kezdődhet vita a rezsicsökkentés folytatásáról. Az erről szóló előterjesztést Németh Szilárd, a Fidesz témáért felelős politikusa és Rogán Antal kormánypárti frakcióvezető terjesztette be. Javaslatuk alapján az Országgyűlés kivételes sürgősségi eljárásban tárgyalja azt az indítványt, hogy a gáz lakossági fogyasztói ára április 1-jétől 6,5 százalékkal, az áramé szeptember 1-jétől 5,7 százalékkal, a távhő ára pedig október 1-jétől 3,3 százalékkal csökkenjen.

A Ház az ülésnap további részében nemzetközi szerződések kihirdetéséről tárgyal, de a fideszes Kovács József kezdeményezésére terítékre kerül a magyar ápolók napjának kijelölése is, amelyet javaslata alapján február 19-én tartanának.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×