Infostart.hu
eur:
363.48
usd:
314.3
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

A hejcei légi katasztrófa áldozataira emlékeztek

A nyolc évvel ezelőtt Hejcén lezuhant szlovák An-24-es csapatszállító repülőgép 42 áldozatára emlékeztek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen állított emlékműnél vasárnap.

Martin Glvác, a Szlovák Köztársaság védelmi minisztere beszédében azt mondta: a szlovák fegyveres erők talán legsötétebb napja volt 2006. január 19-e. A tárcavezető felidézte, hogy nemrégiben fent járt a Hejce fölött magasodó Borsó-hegyen, ahol a tragédia történt. Az An-24-es csapatszállító repülőgép a koszovói békemisszióból vitte hazafelé a szlovák békefenntartókat. A katasztrófát egyetlen katona élte túl.

A miniszter hangsúlyozta: ne csak arra a 42 emberre emlékezzenek, akik itt haltak meg, hanem mindazokra, akik a Szlovák Köztársaság fegyveres erőinek húszéves fennállása során életüket vesztették szolgálat közben. A tárcavezető köszönetet mondott a mentésben résztvevőknek, és külön kiemelte Hejce lakosainak önzetlen segítségét.

Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott: az emberi tragédiák felülírják a határokat. Abban a tragikus órában, amikor a téli éjszaka sötétsége borult már a zempléni tájra, a magasban egy repülőgép ereszkedett célja, a kassai repülőtér irányába, hogy hazatérve a koszovói békemisszióból ezen katonák elérjék az otthon békéjét, szeretteik ölelését - idézte fel a tragikus éjszaka eseményeit az államtitkár.

Mint mondta, ez a 42 katona sosem ért haza. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kisközség lakói akkor példát mutattak emberségből, együttérzésből, és a mentésben résztvevők együttműködése is ezt mutatta. Hozzátette: a hejcei Borsó-hegyen 42 kopjafa őrzi az áldozatok emlékét.

A megemlékezés után szentmisét tartottak a település római katolikus templomában.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×