Infostart.hu
eur:
362.51
usd:
313.34
bux:
150335.62
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Mesterházy: Újra kell írni az MSZP és az Együtt-PM megállapodását

Újra kell írni az MSZP-Együtt-PM-megállapodást azt követően, hogy az Együtt-PM nem szövetségként, hanem pártként kíván indulni a 2014-es választáson, vagyis megváltozott az egyik szerződő alany személye - jelentette ki Mesterházy Attila hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Ennek során annak megvalósítására kívánnak törekedni, hogy egy baloldali jelölt álljon szemben az egyéni választókerületekben a Fidesszel - közölte az MSZP elnöke.

Hozzátette, a helyzetértékelésre alkalmat ad az is, hogy a köztársasági elnök várhatóan hamarosan megjelöli a választás hivatalos időpontját. Ugyanakkor elemezni kell azt a helyzetet is, hogy immár hasonló támogatottsággal rendelkezik az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció - tette hozzá Mesterházy Attila.

Elmondta: három lehetőséget lát arra, hogy az egyéni körzetekben egy jelölt álljon szemben a Fidesszel. Az egyes körzetekben kölcsönösen visszalépnek egymás javára, vagy az Együtt-PM és az MSZP is bővíti a saját szövetségi körét. A harmadik pedig a közös lista - fejtette ki.

Éppen ezért azt javasolta Bajnai Gordonnak, az Együtt-PM vezetőjének, hogy a hét második felében értékeljék a kialakult helyzetet és kezdjenek egyeztetéseket a megállapodásuk újraírásáról - mondta Mesterházy Attila.

Címlapról ajánljuk
Mi lesz az afrikai sertéspestisből Baranyában, Somogyban? – Pláne, ha újra itt a lépfene!

Mi lesz az afrikai sertéspestisből Baranyában, Somogyban? – Pláne, ha újra itt a lépfene!

Nemes Imre országos főállatorvos részletesen válaszolt az InfoRádió kérdéseire péntek reggel. Fontos tudni, hogy a sertéspestis által érintett állományt azonnal leölték, a lépfene pedig már 80-100 évig is a helyén marad és fertőzhet akár embert is, de állományról állományra nem terjed, a járvány is kizárható, hiába vannak minden évben esetek. Vakcina is van.

„Isten kezében vagyunk” – magyar idegenvezető a horvátországi erdőtűz közvetlen közeléből

Az ország történetének legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban. A térségből ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki, köztük 58 magyart, 36 ember megsérült, heten életveszélyes állapotban vannak. 45 magyart egy sportcsarnokban helyeztek el.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×