Infostart.hu
eur:
362.51
usd:
313.34
bux:
150335.62
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Gyurcsány: a DK kész tárgyalni az ellenzéki összefogásról

A Demokratikus Koalíció (DK) üdvözli Bajnai Gordon és az Együtt-PM kezdeményezését a teljes körű demokratikus ellenzéki összefogás megvalósítására, és bármelyik pillanatban készen áll az együttműködésről szóló érdemi tárgyalások megkezdésére - közölte Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke hétfőn az MTI-vel.

Megerősítette: a DK álláspontja szerint az ellenzék győzelmének és az Orbán-rendszer megbuktatásának legnagyobb esélyét a közös jelöltek, a közös lista és a közös miniszterelnök-jelölt jelenti.

Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője hétfőn közölte, az MSZP és az Együtt-PM közötti megállapodás kiterjesztésének és továbbfejlesztésének lehetőségeiről tárgyalna a szocialistákkal. Az ATV reggeli műsorában azt mondta, az Együtt-PM szerint a lehető legszorosabb együttműködésre, akár közös listára van szükség az ellenzék érdemi támogatottsággal rendelkező erői között, és ennek megvalósításához "minden félnek áldozatot kell hoznia".

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt arról, újra kell írni az MSZP-Együtt-PM-megállapodást azt követően, hogy az Együtt-PM nem szövetségként, hanem pártként kíván indulni a 2014-es választáson, vagyis megváltozott az egyik szerződő alany személye. Ennek során annak megvalósítására kívánnak törekedni, hogy egy baloldali jelölt álljon szemben az egyéni választókerületekben a Fidesszel - közölte, jelezve azt is: a helyzetértékelésre alkalmat ad az is, hogy a köztársasági elnök várhatóan hamarosan megjelöli a választás hivatalos időpontját, valamint elemezni kell azt a helyzetet is, hogy immár hasonló támogatottsággal rendelkezik az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció.

Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfő reggel úgy értékelte: ha újra összeállnak azok, akik egyszer már tönkretették az országot, az semmilyen újdonságot nem jelent a magyar családoknak, az emberek ugyanis emlékeznek arra, hogy mi történt 2002 és 2010 között.

Címlapról ajánljuk
Mi lesz az afrikai sertéspestisből Baranyában, Somogyban? – Pláne, ha újra itt a lépfene!

Mi lesz az afrikai sertéspestisből Baranyában, Somogyban? – Pláne, ha újra itt a lépfene!

Nemes Imre országos főállatorvos részletesen válaszolt az InfoRádió kérdéseire péntek reggel. Fontos tudni, hogy a sertéspestis által érintett állományt azonnal leölték, a lépfene pedig már 80-100 évig is a helyén marad és fertőzhet akár embert is, de állományról állományra nem terjed, a járvány is kizárható, hiába vannak minden évben esetek. Vakcina is van.

„Isten kezében vagyunk” – magyar idegenvezető a horvátországi erdőtűz közvetlen közeléből

Az ország történetének legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban. A térségből ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki, köztük 58 magyart, 36 ember megsérült, heten életveszélyes állapotban vannak. 45 magyart egy sportcsarnokban helyeztek el.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×