Infostart.hu
eur:
362.51
usd:
313.34
bux:
150335.62
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Fidesz: az állam felelősséget vállal a legkisebb iskoláért is

A Fidesz szerint míg a szocialisták oktatási rendszere megbukott, addig ma az állam felelősséget vállal a legkisebb iskoláért is, a pedagógusoknak béremelési programot indított, az állami szerepvállalással pedig lehetővé válik, hogy egységes színvonalúak és ingyenesek legyenek a tankönyvek.

A Fidesz sajtóirodája ezt arra reagálva közölte vasárnap az MTI-vel, hogy Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja az inkvizícióhoz hasonlította, amit a Fidesz az oktatás területén csinál. Az ellenzéki politikus bírálta a Nemzeti Tankönyvtanács létrehozását, amellyel - szerinte - a kormány az állami tankönyvellátás "katasztrofális" terjesztési problémáit kívánja orvosolni. A szintén MSZP-elnökségi tag, Szanyi Tibor a tájékoztatón azt mondta, "Orbán Viktor és kormánya lopásra rendezte be saját uralmát", és semmit nem tett azon családok érdekében, akik nincstelenné váltak devizahiteleik miatt.

A Fidesz sajtóirodájának közleménye szerint a szocialisták kormányzásuk alatt több száz kistelepülés iskolájára tettek lakatot, több ezer pedagógust tettek utcára, iskolarendszerükből pedig tömegével kerültek ki a funkcionális analfabéták. A mai munkanélküliek közül több mint kétszázezer csak az általános iskoláig jutott és 26 ezernek általános iskolai végzettsége sincs.

A szocialisták oktatási rendszere megbukott, tömegeket ítélt kudarcra, munkanélküliségre és segélyezésre - írták, hozzátéve, az MSZP a tankönyvellátást is privatizálta, amely miatt a tankönyvárak és ezzel a szülők terhei jelentősen emelkedtek.

A sajtóiroda hangsúlyozta, ma az állam felelősséget vállal a legkisebb iskoláért is, a pedagógusoknak a rendszerváltás óta a legnagyobb béremelési programot indította. Az állami szerepvállalásnak köszönhetően az is lehetővé válik, hogy egységes színvonalúak és ingyenesek legyenek a tankönyvek - tették hozzá.

Kitértek arra is, hogy a szocialistákkal ellentétben - akik sorozatos megszorításokkal, adóemelésekkel és devizahitelekkel elszegényítették a családokat - a Fidesz-kormány csökkenti a családok és a szülők terheit. A hátrányos helyzetű gyermekeket ma ingyenes gyermekétkeztetés, ingyenes tankönyv, kormányzati ösztöndíj és szociális üdültetés segíti - tették hozzá.

Címlapról ajánljuk
Mi lesz az afrikai sertéspestisből Baranyában, Somogyban? – Pláne, ha újra itt a lépfene!

Mi lesz az afrikai sertéspestisből Baranyában, Somogyban? – Pláne, ha újra itt a lépfene!

Nemes Imre országos főállatorvos részletesen válaszolt az InfoRádió kérdéseire péntek reggel. Fontos tudni, hogy a sertéspestis által érintett állományt azonnal leölték, a lépfene pedig már 80-100 évig is a helyén marad és fertőzhet akár embert is, de állományról állományra nem terjed, a járvány is kizárható, hiába vannak minden évben esetek. Vakcina is van.

„Isten kezében vagyunk” – magyar idegenvezető a horvátországi erdőtűz közvetlen közeléből

Az ország történetének legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban. A térségből ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki, köztük 58 magyart, 36 ember megsérült, heten életveszélyes állapotban vannak. 45 magyart egy sportcsarnokban helyeztek el.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×