Infostart.hu
eur:
362.51
usd:
313.34
bux:
150335.62
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Fidesz: átlépte a 4 milliós "álomhatárt" a foglalkoztatás mértéke

A kormányzat intézkedéseinek köszönhetően átlépte a négymilliós "álomhatárt" a foglalkoztatás mértéke, ez is azt igazolja, hogy Magyarország jó úton jár - mondta az Országgyűlés költségvetési bizottságának fideszes alelnöke vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.

Puskás Imre arra is felhívta a figyelmet, hogy az ország a költségvetési hiány tekintetében is teljesíti a vállalását: a 2013-as deficit ugyanis az előzetes számítások szerint 2,3 százalék lesz, de semmiképp nem fogja meghaladni a 2,7 százalékot, vagyis immár tartósan 3 százalék alatt marad.

Az elért eredményeket 2014-ben csupán az a baloldal veszélyezteti, amely 2010-ben a csőd szélére sodorta az országot - fogalmazott a kormánypárti képviselő.

Puskás Imre hangsúlyozta, hogy az olyan intézkedések nyomán, mint a munkahelyvédelmi akcióprogram, vagy az 55 évnél idősebb nők munkavállalását segítő program, 22 éves csúcsra került a foglalkoztatás mértéke, illetve 100 ezer emberrel többet foglalkoztat a versenyszféra is.

Mindez azt jelenti, hogy az 59,6 százalékos foglalkoztatási és a 9,3 százalékos munkanélküliségi ráta egyaránt kedvezőbb az európai uniós átlagnál - fűzte hozzá. Szintén jó hírnek nevezte a költségvetés immár tartós stabilitását, amellyel ugyancsak az uniós elitbe tartozik Magyarország.

Ugyanakkor 2013-ban bekövetkezett a növekedési fordulat, és már nem csak a kormány, hanem elemzők is reálisnak tartják 2014-ben a gazdaság 2 százalékos növekedését - emelte ki Puskás Imre, aki szerint mindez azt mutatja, egyre inkább beérik a kormány gazdaságpolitikája.

Ebben a helyzetben abban bíznak - mondta -, hogy 2014-ben a kormányzat lehetőséget kap az emberek életkörülményeit közvetlenül is javító eredményes gazdaságpolitikájának folytatására, a többi között olyan intézkedésekkel, mint például a kisgyermekes anyák munkavállalását segítő gyed extra.

Címlapról ajánljuk
Mi lesz az afrikai sertéspestisből Baranyában, Somogyban? – Pláne, ha újra itt a lépfene!

Mi lesz az afrikai sertéspestisből Baranyában, Somogyban? – Pláne, ha újra itt a lépfene!

Nemes Imre országos főállatorvos részletesen válaszolt az InfoRádió kérdéseire péntek reggel. Fontos tudni, hogy a sertéspestis által érintett állományt azonnal leölték, a lépfene pedig már 80-100 évig is a helyén marad és fertőzhet akár embert is, de állományról állományra nem terjed, a járvány is kizárható, hiába vannak minden évben esetek. Vakcina is van.

„Isten kezében vagyunk” – magyar idegenvezető a horvátországi erdőtűz közvetlen közeléből

Az ország történetének legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban. A térségből ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki, köztük 58 magyart, 36 ember megsérült, heten életveszélyes állapotban vannak. 45 magyart egy sportcsarnokban helyeztek el.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×