Infostart.hu
eur:
387.03
usd:
331.84
bux:
117385.41
2026. január 13. kedd Veronika

Visszatért a fővárosba a Sukoró-ügy

A Szolnoki Törvényszék - figyelemmel az Alkotmánybíróság decemberi határozatára - illetékesség hiánya miatt átadta a Sukoró-ügyként ismert büntetőpert a Fővárosi Törvényszéknek, az ügy iratait már átszállították Szolnokról Budapestre - közölte Sándor Géza, a Szolnoki Törvényszék szóvivője.

Az Alkotmánybíróság december 3-án közölte, hogy alkotmányellenes volt a bírósági ügyáthelyezések alapjául szolgáló korábbi törvény.

Sándor Géza emlékeztetett rá, hogy a sukorói telekcsere ügyében indított büntetőper tavaly január 7-én kezdődött a Szolnoki Törvényszéken, amelyet az Országos Bírósági Hivatal elnöke jelölt ki az ügy tárgyalására. Az eljáró bírói tanács az öt vádlott ellen indult, több mint száz tanút felsorakoztató perben több mint 20 tárgyalási napot tartott. Meghallgatta többek között Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt, Bajnai Gordon akkori nemzetgazdasági minisztert, valamint Veres Jánost, a pénzügyi tárca volt vezetőjét. A bíróság előtt vallott decemberben Joav Blum izraeli-magyar állampolgár, a befektetni szándékozó külföldi üzletemberek képviselője is.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) 2012 nyarán emelt vádat Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatója, Császy Zsolt, az MNV volt értékesítési igazgatója, Markó Andrea, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkára, F. Zsolt értékbecslő és V. Bálint ügyvéd ellen.

Tátrai Miklóst, Császy Zsoltot, Markó Andreát és F. Zsoltot egy külföldi befektetői csoportnak a Velencei-tó partjára tervezett kaszinó-beruházásával kapcsolatban különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérletével vádolják. Ezt a KNYF szerint Tátrai Miklós és Markó Andrea tettesként, míg Császy Zsolt és F. Zsolt bűnsegédként követte el. V. Bálint ellen kétrendbeli közokirat-hamisítás bűntette a vád. A vád szerint a beruházással összefüggő telekcsere-szerződés teljesülése esetén 1,294 milliárd forint kár érte volna az államot.

Címlapról ajánljuk

Nemzeti Sport Gála - Kós Hubert a férfi, Márton Luana a női győztes

A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Hétfőn az éjjeli órákban, helyi idő szerint 1 óra 30 perckor ismét dróntámadás érte az ukrán fővárost. Egy kerületben tűz ütött ki. Kijevben még most is több mint 1000 épület van fűtés nélkül a pénteken végrehajtott orosz dróntámadás miatt. A brit kormány vasárnap bejelentette, hogy új, nagy hatótávolságú, mélységi csapásmérésre alkalmas ballisztikus rakétát fejleszt Ukrajna számára az oroszok elleni háború támogatására. A Nightfall névre keresztelt program keretében a brit kormány pályázatot írt ki földről indítható ballisztikus rakéták gyorsított ütemű kifejlesztésére. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×