Burány Sándor ellenzéki országgyűlési képviselő közleményében kiemeli: a KSH hivatkozott adatai továbbra is tartalmazzák a külföldön dolgozókat, a közmunkásokat, sőt a feketén foglalkoztatottakat is. Magyarországon a valóságban jóval kevesebben dolgoznak, és jóval többen élnek rosszabbul, mint négy éve. Az MSZP szerint a versenyszférában 2010 óta több tízezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma és a közmunkásokat leszámítva évről évre kevesebben dolgoznak Magyarországon.
A KSH pénteken közölte, hogy 2013 szeptember-novemberben 4 millió 12 ezer volt a foglalkoztatottak létszáma, 87 ezerrel, 2,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Szintén szeptember-novemberben a munkanélküliek száma 411 ezer volt, 57 ezerrel kevesebb, mint 2012 azonos időszakában, a munkanélküliségi ráta 1,3 százalékponttal 9,3 százalékra mérséklődött.
Vita kerekedett arról, hogy fideszes rendezvény-e a Tusványos, a szervező ezt mondta róla






