Infostart.hu
eur:
363.28
usd:
314.9
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Stadion-rekonstrukciós program és Gyed-extra - napirend előtti felszólalások az Országgyűlésben

Ertsey Katalin, az LMP képviselője a családon belüli erőszak ellen emelt szót a keddi emberi jogi világnap apropóján, emlékeztetve képviselőtársait a Szigetszentmiklóson nemrég történtekre. Az ellenzéki politikus aláhúzta, hogy míg a parlamentben nem tekintik a női jogokat az egyetemes alapjogok egyikének, addig a képviselőknek nincs okuk ünnepelni. december 16-odikai

Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi minisztérium államtitkára kiemelte, hogy a nők és gyermekek ellen elkövetett bűncselekményeket az új büntető törvénykönyv a korábbinál súlyosabban szankcionálja, sőt a párkapcsolati erőszak is benne van.

A fideszes Aradszki András az egyik legutóbbi devizahiteles ítéletre emlékeztette képviselőtársait, amelyben az egyik ítélőtábla semmisnek minősített egy kölcsönszerződést. A képviselő remélte, hogy ez is hatással lehet a későbbi bírói gyakorlatra.

Rétvári Bence azonban aláhúzta, hogy nagyon szerteágazó a bírósági gyakorlat a devizahiteles perekben, mivel a múlt héten is született olyan ítélet, ami inkább a bankoknak kedvezett, ezért is várja a kormányzat a Kúria december 16-odikai jogegységi döntését.

Dúró Dóra, a Jobbik képviselője a közmunka-programot kritizálta, mondván, hogy vannak helyek, ahol nem beszélhetnek érdemi munkavégzésről, tehát továbbra is segélyezik őket.


Czomba Sándor államtitkár viszont válaszában kiállt a közmunkaprogram és a program keretében kezdett akapkompetencia-készség fejlesztési képzések mellett.


Mesterházy Attila, a szocialista párt frakcióvezetője a stadion-rekonstrukciós program ellen emelt szót, mivel álláspontja szerint összesen 180 milliárd - nézőnként 2,5 millió - forintot költene a kormány stadionokra és a futballra, holott gyermekétkeztetésre is költhetnék.


Soltész Miklós államtitkár válaszában siralmasnak nevezte, hogy az ellenzéki frakcióvezető bármit számon kér a kormányon, mivel Mesterházy Attila korábban, kormányzati pozícióból, támogatta a stadion-rekonstrukciós programot. Hozzátette, hogy az elmúlt három évben kezdtek befejeződni a szocialista-liberális kormányok által elodázott beruházások.


Kósa Lajos, a Fidesz részéről a Gyed-extráról számolt be, amellyel tovább ösztönöznék a gyermekvállalást, lényegében rugalmasabbá téve a Gyes-t és a Gyed-et. A képviselő nemzeti konszenzust szorgalmazott a családpolitikai rendszer vívmányai kapcsán.


Soltész Miklós államtitkár fontos lehetőségnek nevezte a Gyed-extrát, amely a dolgozni vágyó vagy következő gyermeket vállaló, avagy egyetemi tanulmányaikat folytató édesanyákat támogatja leginkább.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×