eur:
388.83
usd:
361.96
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Fóti választás: nyomozást rendelt el az ügyészség

A választás rendje elleni bűntett megalapozott gyanúja miatt két ügyben is nyomozást rendeltek el a vasárnap Fóton tartott időközi polgármester- és képviselő-választással kapcsolatban - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője a csütörtöki döntés után az MTI-t.

Gyugyi Csilla közölte: az egyik ügy - amelyben a helyi választási bizottság és a Jobbik képviselője tett feljelentést - a választók szervezett szállításával, a másik - egy magánszemély feljelentése alapján - az úgynevezett láncszavazással függ össze.

A nyomozást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja le - tette hozzá.

A 19 ezer lakosú Fóton azért kellett időközi voksolást kiírni, mert a fideszes Cselőtei Erzsébet szeptemberben lemondott a polgármesteri posztjáról és az 1-es választókerületben szerzett egyéni mandátumáról is.

A 29,1 százalékos részvétel mellett megtartott választáson az öt polgármesterjelölt közül az ellenzéki összefogás színeiben induló Takács István kapta a legtöbb, 1116-ot voksot (25 százalék), így ő lett Fót új polgármestere. Az 1-es számú választókerületben tartott időközi képviselő-választás eredményeként a nyolc jelölt közül a független Varga József Csongor nyerte el a mandátumot.

A voksolás tisztaságát firtatva több mint egy tucat bejelentés, panasz, jogorvoslati kérelem érkezett a helyi választási bizottsághoz - tájékoztatta korábban a város jegyzője az MTI-t. Közlése szerint e kifogások többségének helyt adtak, egy ügyben - csakúgy, mint a Jobbik - hétfőn feljelentést is tettek a Dunakeszi Járási Ügyészségen.

Az ellenzéki párt Pest megyei alelnöke a vasárnapi urnazárást követően a fóti polgármesteri hivatal folyosóján sajtótájékoztatón jelentette be, hogy megfigyelőik szervezett szállítást tapasztaltak. Állításuk szerint egy MSZP-hez köthető férfi mikrobuszával Sikátorpusztáról a fótligeti szavazókörbe szállítottak át voksolókat, de ezt utóbb a megnevezett és a helyi MSZP is cáfolta.

Az MTI úgy értesült, hogy a harmadik, láncszavazás gyanúja miatti feljelentés szerdán érkezett az ügyészségre egy magánszemélytől. A feljelentés hátteréről a Népszava egyik aznapi cikkében egyebek mellett azt írták, hogy egy idős asszonynál - akihez betegsége miatt mozgóurnát vittek - két kitöltött szavazólapot találtak egy asztalra tett borítékban. Az egyik lepecsételt lapon állítólag a Fidesz-KDNP által támogatott független polgármesterjelölt, a másikon a jobbikos képviselőjelölt neve volt bejelölve. Az MSZP rendőrségi vizsgálatot szeretne az ügyben - közölték a cikkben.

A területi választási bizottság (tvb) a hozzá továbbított panaszok, jogorvoslati kérelmek alapján szerda késő esti ülésén úgy döntött, hogy nem kell megismételni választást - tájékoztatta Kenéz Tibor, a testület elnöke a döntést követően az MTI-t.

Úgy fogalmazott: a feljelentés tárgyát képező beadványon - amelyről a Pest Megyei Főügyészség hivatott dönteni - kívüli kifogások, panaszok egyike sem olyan súlyú, hogy akár a polgármester-, akár az 1-es számú egyéni választókerületben tartott képviselő-választást meg kellene ismételni. Ez azt jelenti, hogy a tvb szerint nincs szükség újabb voksolásra Fóton - nyomatékosította az elnök. A határozat ellen felülvizsgálati kérelmet lehet benyújtani péntek délután 4 óráig a Budapest Környéki Törvényszéken - közölte Kenéz Tibor.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×