A 60 éves évfordulóra kiválogatott eddig nem publikált, titkos külügyminisztériumi iratokból és jelentésekből megtudhatjuk, mivel töltötték labdarúgóink az időt a mérkőzés előtt és azt követően a ködös Albionban, milyen volt a mérkőzés angol sajtóvisszhangja, és hogyan készülődtek a visszavágóra Angliában élő magyarok és angol szurkolók.

A dokumentumok a Magyar Országos Levéltár honlapján olvashatók.

A csapatot a pályaudvaron Walter Winterbottom (1913-2002), az angol futballcsapat szövetségi kapitánya búcsúztatta. Katona János rendkívüli magyar követ jelentésében beszámol arról is, hogy a focistákat "hiénák" környékezték meg, vagyis külföldi csapatok szerződésajánlatokkal kecsegtették őket, ha nem térnek haza. A magyarok visszautasították ezeket. A csapattagokat "körülrajzották" az Angliában élő magyarok is, akik nagy valószínűség szerint rokonaiknak üzentek és csomagot küldtek.

A magyar válogatott odaútban és visszafelé is megállt a vonatúton egy-egy edzőmeccs miatt. November 21-én Franciaországban a CO Billancourt nevű csapatot 18:1-re verték. Sebes Gusztáv, a magyar csapat szövetségi kapitánya még az 1920-as években egy idényt ebben a klubban futballozott (amely egyébként a Renault-gyár csapata volt). November 28-án pedig egy másik párizsi külvárosi csapattal, a Malakoffal mérkőztek meg a magyarok, és 16:0-ra győztek.

A jelentős londoni győzelmet egykorúan propagandacélokra is felhasználták: az iratok a korszak hivatalos kifejezésmódjának megfelelően mind az angliai mérkőzést, mind az ezt követő budapesti barátságos mérkőzést a kapitalizmus feletti győzelemként jelenítették meg. Erre fél évvel később, 1954. május 23-án került sor 85 500 fő előtt. E célra még a Népstadion befogadóképességét is megnövelték. A magyar csapat ekkor 7:1 arányban brillírozott. A források a diktatúra lenyomatai is egyúttal: ugyanis az angol utazási irodának engedélyt kellett kérnie, hogy a budapesti meccsre egyhetes utazást szervezhessen. A korabeli budapesti humor szerint "az angolok egy hétre jöttek - és hét egyre mentek!