Infostart.hu
eur:
363.37
usd:
315.2
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Kétmilliárd forintos adósságkonszolidáció a székesfehérvári kórházban

A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház kétmilliárd forintot kapott a kormánytól, ezt elsősorban a szállítói tartozások kiegyenlítésére fordítja - mondta keddi, székesfehérvári sajtótájékoztatóján Vargha Tamás (Fidesz) országgyűlési képviselő.

Vargha Tamás emlékeztetett arra, hogy a kormány legutóbbi döntése szerint országosan 33,1 milliárd forint jut egészségügyi intézmények adósságkonszolidációjára, amelyből az egyik legtöbbet a székesfehérvári kórház kapta.

Úgy vélte, a kiemelt támogatás annak köszönhető, hogy a kórház működése költséghatékony, tervei pedig megalapozottak.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester hangsúlyozta, az augusztus 19-i, székesfehérvári kihelyezett kormányülésen a kórház esetében a város a fejlesztések gyorsítását és a működés biztonságosabbá tételét kérte a kormánytól. Megjegyezte, hogy a nyolcmilliárd forintos központi műtőblokk építésével a fejlesztés felgyorsították, míg a működés a kormánydöntésnek köszönhetően
válhat biztonságosabbá.

Csernavölgyi István főigazgató közölte, a jelenlegi kórházvezetés 2010 novemberében 2,6 milliárd forint adósságot örökölt. Az eltelt időszakban az intézmény működőképességét megőrizték, térségi szerepét megerősítették, így az adósságok törlesztésével a kórháznak reális jövőképe lesz, amely a biztonságos betegellátásról szól és nem az adósság elleni küzdelemről - mondta.

Hozzátette, a már megérkezett pénzből a kis- és középvállalkozások számláit rendezik, a nagyobb beszállítókkal pedig folynak a tárgyalások az adósságok rendezéséről. Jelezte, hogy a biztonságos és zavartalan betegellátás érdekében készletezést is elindítanak.

A főigazgató szólt arról is, hogy a fenntartó ígérete szerint a jövő év elejétől lakosságarányos, az eddigiekhez képest emelkedő finanszírozást kap az intézmény, így megelőzve az adósság újratermelődését.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×