Infostart.hu
eur:
362.96
usd:
314.79
bux:
150339.15
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Kizárták az LMP-ből Várnai Lászlót

Az LMP Országos Választmánya (OV) felkéri a párt zuglói területi szervezetét, hogy törölje a párt tagnyilvántartásából a garázdasággal vádolt Várnai Lászlót - közölte a testület szerdai döntését követően Szél Bernadett. A társelnök hozzátette, a választmány egyúttal felszólítja a politikust, hogy mondjon le a XIV. kerületi önkormányzati képviselői posztról.

Szél Bernadett a részleteket ismertetve azt mondta, hogy az LMP etikai bizottsága (et) kedden olyan állásfoglalást hozott, amelyik szerint Várnai László július 9-e óta már nem is tagja a pártnak. Ezt azzal indokolták, hogy a zuglói képviselő május 8-án - az ellene indult ügyészségi eljárás miatt - párttagságának kéthónapos felfüggesztését kérte.

Miután a határidő lejárt, Várnai László nem kezdeményezte írásban tagviszonyának helyreállítását, ezért az a párt alapszabálya alapján automatikusan megszűnt - közölte az országgyűlési képviselő.

Az etikai bizottság ezért azt kérte, hogy Várnai Lászlót töröljék a tagnyilvántartásából, amit az ov döntése nyomán az LMP zuglói területi szervezete meg is tesz, a határozatról pedig levélben tájékoztatják az érintettet - mondta a társelnök.

Szél Bernadett ezzel összefüggésben azt mondta, zéró toleranciát hirdettek, nem tűrik a bántalmazást és ez különösen igaz a nők bántalmazására.

Az MTI kérdésére hozzátette: értelmezésük szerint ha az ügyészség nem tekintette volna megalapozottnak a Várnai László elleni vádat, akkor azt ejtette volna, nem pedig elhalasztja a vádemelést. Azt is elmondta, tanúk vannak arra, hogy az önkormányzati képviselő bántalmazta volt élettársát, gyermeke anyját, de a társelnök azt nem részletezte, hogy a bántalmazás milyen módon zajlott.

Arra is kitért, hogy Várnai László az ügy fejleményeiről nem, illetve tévesen tájékoztatta az LMP-t. Szavai szerint Schiffer András társelnök például gyakorlatilag a sajtó munkatársaitól szerzett arról tudomást, hogy nem megszüntették az önkormányzati képviselő ellen indított eljárást, hanem elhalasztották a vádemelést. Ekkor derült ki az is, hogy nem magánvádról, hanem garázdaságról van szó - folytatta.

Várnai László méltatlanná vált, hogy az LMP választóit képviselje - összegezte.

A Magyar Hírlap kedden a Fővárosi Főügyészség tájékoztatására hivatkozva azt írta, hogy garázdaság vétsége miatt eljárás indult a XVI. kerületi rendőrkapitányságon Várnai László zuglói önkormányzati képviselő ellen, aki emiatt felfüggesztette LMP-s tagságát.

A Magyar Hírlap cikke szerint a XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség korábban a vádemelés elhalasztásáról határozott, amely ellen a gyanúsított panasszal élt.

A napilap megkereste Várnai Lászlót, aki annyit mondott: szakítása után gyermekelhelyezési pere volt, amely azután rendben lezárult. Visszautasította azokat a híreket, hogy felesége vagy élettársa bántalmazása miatt indult volna eljárás ellene.

Címlapról ajánljuk

Akciófotók Paksról: megkezdődött a fenékküszöb beépítése, érkezik a másik bárka is

„Megfeszített tempóban zajlik a munka Pakson. Az első bárka beállítása, rögzítése folyamatban van. Rövidesen a második bárka is megérkezik” – írta Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán, és fotókat is közzétett.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×