Infostart.hu
eur:
363.08
usd:
314.76
bux:
150392.87
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Orbán Viktor: Erősíteni kell az állam és az egyház együttműködését

Az államnak és az egyháznak a közjó érdekében való együttműködését szorgalmazta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, a reformáció emléknapján mondott beszédében.

A kormányfő a budapesti Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban megállapodást írt alá a Magyarországi Evangélikus Egyházzal az evangélikusok közösségi szolgálatában fontos szerepet játszó épületek felújításáról, amely az evangélikus egyház születésének 500. évfordulójára, 2017-re várható.

Az egyházaknak adott állami támogatás valójában a magyar embereknek juttatott támogatás, a pénzből ugyanis az egyházi iskolákban tudás lesz, a szociális intézményekben pedig gondoskodó szeretet - mondta Orbán Viktor.

A kormányfő hangsúlyozta: a magyar nemzet akkor volt erős és büszke, amikor az állam és az egyház között jó kapcsolat volt, amikor az állam elismerte az egyház hivatását a vallási élet szervezése mellett a kultúra terjesztésében, az ifjúság nevelésében, a betegek gyógyításában és a szegények megsegítésében.

Alkotmányos kötelezettsége a mindenkori magyar államnak azon dolgozni - folytatta -, hogy miközben tiszteletben tartja az állam és az egyház különválasztását, aközben a közjó és a közösségi célok érdekében erősíti az állam és az egyház közötti együttműködést.

Orbán Viktor utalt arra is, október 31-én világszerte arról emlékeznek meg, hogy Luther Márton német Ágoston-rendi szerzetes és egyetemi tanár, a reformáció megindítója 1517-ben e napon tűzte ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. Amikor 1517-ben Luther kiszögezte tételeit - mondta a kormányfő -, Európa egy rendkívül mély válságtól szenvedett, "a kontinens akkor a deformáció útjára lépett". Luther Márton azonban azt vallotta meg, hogy kész vitába szállni az őt körülvevő világgal, és tettével azt üzente, hogy a kereszténység és Európa csak akkor menthető meg, ha visszatér gyökereihez - fejtette ki a miniszterelnök, aki úgy fogalmazott - párhuzamot vonva az akkori és a mostani világ között -, hogy "Európa ma is deformációtól szenved", így lehet, hogy Luther Márton ma is kiszegezné tételeit a vártemplom kapujára.

Orbán Viktor meggyőződése szerint Európa még meglévő gazdasági és politikai pozíciója is leginkább annak köszönhető, hogy a kontinens "az akkori megújulásból fakadó értékrendszerre épült".

Európa akkor indult el a diadal útjára, amikor Luthertől megtanulta: a munkára úgy tekintsen mint Istentől kapott hivatás - mondta Orbán Viktor, hangsúlyozva: a kontinens akkor került mindig válságba, amikor megfeledkezett erről a tanításról. Szavai szerint ez a mai bajok végső oka is, reméli azonban, hogy a reformáció közelgő 500. évfordulója emlékeztetni fogja Európát erre az igazságra.

A kormányfő a beszédét azzal zárta, hogy a magyar állam elismeri a Magyarországi Evangélikus Egyháznak az ország történelmében, szabadságküzdelmeiben, a magyarországi nemzetiségek nyelvének és kultúrájának fenntartásában betöltött szerepét.

Címlapról ajánljuk
Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Az atomenergetikai szakértő, egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja az InfoRádióban csütörtök reggel azt is egyértelművé tette, Paks 2-nél már nyilván nem lesz ez elég. Rögzítette: lehet, hogy most akár 15-20 milliárd forinttal is magasabb az ország villanyszámlája a szükséges import miatt, de a későbbi problémák elkerüléséhez ezt most fel kell áldozni.

Románia megkezdte az atomerőműve teljes leállítását

Megkezdődött a cernavodai atomerőmű kettes blokkjának ellenőrzött leállítása csütörtökön a Duna vízszintjének folyamatos és jelentős csökkenése miatt - közölte az üzemeltető Nucleareletrica román állami vállalat.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×