Infostart.hu
eur:
363.96
usd:
315.74
bux:
150296.58
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Elszólásokból már sejteni lehet, mikor lesz a parlamenti választás

Minden bizonnyal április 6-án lesz az országgyűlési választás Magyarországon. Rá nem egészen 2 hónapra az európai parlamenti, ősszel pedig az önkormányzati választás.

Az illetékes közéleti szereplők elszólásaiból már eddig is lehetett következtetni, hogy jövő áprilisban lesz az országgyűlési választás, de most már körvonalazódik a pontos dátum is. Igaz, az alaptörvény alapján a köztársasági elnök tűzi ki a voksolás időpontját.

Értesüléseink szerint az eldőlni látszik, hogy nem egy időpontban, tehát május végén lesz a magyar, illetve az európai parlamenti választás. Pedig erre az alkotmány is lehetőséget adna, kevésbé lenne fárasztó a választók számára, nem is szólva a költségvonzatáról.

Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a legkorábbi, azaz a 2014. április 6-ai időpontra készülnek.

Úgy számoltuk, ha befejeződik vasárnap, azaz április 6-án az országgyűlési képviselő-választás, akkor másnap indul a kampánya az európai parlamenti választásra. Tehát levegővételnyi idős sincsen, mert rögtön indul a következő -fogalmazott Pálffy Ilona az Arénában.

Mivel április 20-án lesz húsvét, ezért még a 27-ei dátum is esélyes lehet, azonban ebben az esetben már egybecsúszna az itthoni és az EP-választás kampánya.

Orbán Viktor miniszterelnök a szeptemberi Fidesz kongresszus után október elején a közrádió péntek reggeli műsorában is utalt az országgyűlési választás időpontjára, amikor azt mondta, hat hónap van hátra ebből a ciklusból.

Seszták Miklós kereszténydemokrata képviselő parlamenti felszólalásában is konkrét időpontot mondott: "Azt gondolom, hogy 2014. április 6-án meglátjuk, hogy ki mit mondott, és ki mit gondol, és reméljük, hogy ezt a választópolgárok is ezt megfelelő módon fogják tudni".

A baloldali ellenzék azonban minél később szeretné a választást tartani, így nyerve időt a hosszabb kampányra. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke ezt azzal indokolta, hogy ez "azért, mert költséghatékonyabb, magasabb részvételi hajlandóságot fog hozni és egészen biztosan a választók szempontjából is egy világosabb és egyszerűbb kampányt fog jelenteni".

Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője szerint nem lenne érdemes a voksolást kétszer lebonyolítani. "A kormány nyilván azért szeretné kettéválasztani ezt, mert maga is tudja, hogy akár az a két hónap különbség is jelentheti azt, hogy Magyarországot is elérje az a válság, amelynek a gazdaságpolitika megágyaz.

A döntés Áder János kezében van, ugyanis a konkrét időpontot a köztársasági elnök jelöli ki, legkésőbb 72 nappal a szavazás időpontja előtt. Tehát vélhetően 2014 januárjában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter Paksról: 160 méter szélességben emeli meg a két bárka a Duna fenekét, a honvédek rakják a követ

Megkezdődött a jogszabályi és fizikai munka is a Duna vízszintcsökkenése mentén, a folyó vízszintjét két bárka elsüllyesztésével és egy víz alatti kőgát (ugrató) építésével emelhetik meg, a teljes munka 3-4 hetet vesz igénybe.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Elsötétült a nap Európában: meglepő helyen is nyomot hagyott a teljes napfogyatkozás

Elsötétült a nap Európában: meglepő helyen is nyomot hagyott a teljes napfogyatkozás

Szerda este részleges napfogyatkozás volt megfigyelhető Magyarországról, Izlandon, Spanyolországbanés a Baleár-szigeteken pedig teljes fogyatkozásban gyönyörködhettek az emberek. Itthon a takarás szintje az ország nyugati részén, Sopron térségében volt a legnagyobb. A minősített napfogyatkozás-néző szemüvegek és napszűrő fóliák már a jelenség előtt elfogytak a hazai boltokból, az utolsó darabokért a szaküzletekben 1500 forint körüli összeget, az internetes másodpiacon pedig 3000–5000 forintot is elkértek. A Google Trends adatai alapján megnéztük, hogyan mozgatta meg az internetezőket az égi jelenség.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×