A pénzügyi stabilitás megőrzése és a családok terheinek csökkentése jellemzi leginkább a jövő évi büdzsét - mondta a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály a költségvetés parlamenti vitaindító beszédében közölte: a kiterjesztett családi adókedvezmény 270 ezer család jövedelmi helyzetét javítja. Hangsúlyozta, hogy a kormány gazdaságpolitikai alapelvei változatlanok, ezért a gazdasági élet szereplőinek nem kell adó- vagy járulékemelésre készülniük. Warvasovszky Tihamér, az Állami Számvevőszék alelnöke korábban tarthatónak nevezte a jövő évi hiánycélt, bár úgy vélte: kockázatokkal számolni kell. A költségvetés tervezésekor 2,4 százalékos inflációval és 2 százalékos növekedéssel számolt a kormány. Erre reagálva a nemzetgazdasági miniszter azt mondta: megfontolja a kormány a Költségvetési Tanács és az Állami Számvevőszék javaslatait.
Megalapozatlannak tartják a jövő évi költségvetési javaslatot az ellenzéki pártok. Józsa István, a szocialisták vezérszónoka a parlamenti vitában azt mondta: az indítvány nem szolgálja a kiszámíthatóságot, a növekedést, és továbbra is a gazdagoknak kedvez. Hozzátette: a kabinet három év alatt 12 új adót vezetett be, negyvenszer emelte a közterheket, és csaknem 3000 milliárd forint megszorítást hajtott végre, aminek csak töredékét adja vissza a családi adókedvezmény kiterjesztése. A Jobbik nevében Volner János arról beszélt, hogy a magyar gazdaság alapvetően túladóztatott, az ország versenyképessége pedig jelentősen romlott. Az LMP-s Vágó Gábor szerint a jövő évi büdzsé megbízhatatlan, nem válaszol a gazdasági és társadalmi folyamatokra és nem mutat semmilyen kitörési pontot.
Minden eddiginél többen, összesen kétszázezren vesznek részt a közfoglalkoztatási programban a november elsejétől április végéig tartó téli időszakban - jelentette be a foglalkoztatási államtitkár. Czomba Sándor elmondta: a résztvevők közül 100 ezren dolgoznak majd, további 100 ezren pedig olyan képzést kapnak, amely növelheti elhelyezkedési esélyeiket a munkaerőpiacon.
2-3 év múlva bevezethetik a dugódíjat Budapesten. A főpolgármester szerint ez a határidő ésszerűbb az átállásra a korábban vállalt 2013-nál, és erre hallgatólagosan már kaptak haladékot. Tarlós István a Kossuth rádió reggeli műsorában hangsúlyozta: a behajtási díjjal kapcsolatban kész helyzetet örököltek, és csak haladékra van lehetőség. Hozzátette: be kell fejezni a négyes metrót, és elegendő őrzött parkolót kell kialakítani. Közölte: még ki kell jelölni a behajtási zónákat is.
Hamarosan a választási eljárási törvényt is megváltoztatják a politikai reklámokra vonatkozó alaptörvény-módosítás miatt - erősítette meg a Nemzeti Választási Iroda vezetője. Pálffy Ilona az InfoRádió Aréna című műsorában emlékeztetett arra, hogy a politikai hirdetésekre vonatkozó jogszabályt az unió kérésére változtatták meg. Szólt arról is, hogy a választói regisztrációra vonatkozó miniszteri rendelet már elkészült, de a választási szervek feladatairól szóló még nem. Mint mondta: reményei szerint november elejére ez is elkészül, mert csak ezután tudják kiírni a nyomtatványok és szavazólapok közbeszerzésére vonatkozó eljárást.
Elhalasztották a horvát kormány és a Mol közötti péntekre tervezett tárgyalásokat - írta a Hina horvát hírügynökség. A magyar olajtársaság kommunikációs igazgatója közölte: nem kaptak értesítést a halasztásról. A hírügynökség szerint a zágrábi kkabinet azért döntött a találkozó elhalasztásáról, mert a Mol nem fogadta el, hogy a tárgyalás témája az INA horvát olajcég vezetési modelljének megváltoztatása legyen. Ez pedig ellentétes a szeptember 18-ai első találkozón elhangzottakkal.
Európai bevándorlási törvény megalkotását szorgalmazta az Európai Parlament elnöke Brüsszelben. Martin Schulz az uniós tagországok állam és kormányfőinek este megkezdődött csúcstalálkozóján beszélt erről.A kétnapos rendezvényen Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök képviseli. A találkozó egyik napirendi pontja a bevándorlási helyzet áttekintése a három héttel ezelőtti lampedusai tragédia miatt. Emellett a tanácskozáson áttekintik a digitális gazdaság fellendítését, a fiatalok munkahelyteremtését, valamint a bankunió létrehozását. A tervek szerint a csúcstalálkozó résztvevői előkészítik a november 28-29-ai vilniusi keleti partnerségi csúcstalálkozót.
Bírálta Washingtont az amerikai titkos adatgyűjtésről kiderült újabb információk után a német kancellár. Angela Merkel az uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozója előtt arra utalt, hogy az értesülések szerint az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség figyelhette mobiltelefonját. A német külügyminiszter hivatalába kérette a berlini amerikai nagykövetet az ügy miatt.
Hosszabbításról tett bejelentést Orbán Viktor






