Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
316.2
bux:
150366
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Magyar-szlovák történelemóra a megbékélés jegyében

Magyar-szlovák történelemórát tartanak a megbékélés jegyében október 26-án a szlovákiai Füleken - közölte a Füleki Vármúzeum és a Charta XXI Megbékélési Mozgalom.

A rendezvény Du¹an Tranèík filmrendező Történelemóra című alkotásának vetítésével kezdődik. Ezt a Különbségek a 20. század történetének magyar és szlovák interpretációiban elnevezésű kerekasztal-beszélgetés követi, amelyen Du¹an Tranèík, a Pozsonyi Színművészeti Egyetem Film és Televízió Karának docense, a film rendezője, Surján László, a ChartaXXI alapítója, Du¹an Kováè, a Szlovák Történelmi Társaság elnöke, Simon Attila, a Selye János Egyetem Történelem Tanszékének tanszékvezető docense és Agócs Attila, a Füleki Vármúzeum igazgatója vesz részt.

Surján László az esemény kapcsán az MTI-hez eljuttatott tájékoztatóban így fogalmazott: az Európai Unió megadja a keretet arra, hogy Közép-Európa népei túllépjenek a múlt sérelmein. Ezt a keretet viszont nekünk kell tartalommal kitölteni, legfőképpen egymás felé fordulással és megértéssel. Fel kell vennünk egy kicsit a másik szemüvegét, hogy megértsük mi az, ami neki fáj, mi az, ami neki öröm - mutatott rá. Hozzátette: ez lehet az alapja az egymás felé kinyújtott őszinte, baráti kézfogásnak, s ez a kulcsa a térség jövőjének, boldogulásának.

A közlés szerint ez a Füleki Vármúzeum harmadik olyan rendezvénye, mely a megbékélés fontossága mellett tesz tanúbizonyságot. 2011 őszén Megértésben címmel magyar-szlovák etnikai konfliktuskezelő tréninget tartottak a határ két oldalán élő nógrádi középiskolásoknak, 2012-ben a Megbékélési Mozgalommal közösen a Hidak Európa Népei között című kiállításnak adtak otthont és hívták beszélgetésre az érdeklődőket a Füleki Városi Múzeumba. Ezen a rendezvényen indult el a - szlovák és a magyar médiából is ismert - levélváltás és kölcsönös bocsánatkérés Surján László, a Charta XXI Megbékélési Mozgalom alapítója és ©tefan Hríb, a Tý¾deò című szlovák hetilap főszerkesztője között.

Címlapról ajánljuk
Sors vagy csapda? Lakatos Júlia elemző az új államfő szerepfelfogásáról az Arénában

Sors vagy csapda? Lakatos Júlia elemző az új államfő szerepfelfogásáról az Arénában

Még a Tisza Pártra is visszaüthet Baka András államfővé választásának módja, noha egyelőre a Fideszt érte utol a sorsa azután, hogy 15 éve eltávolította a jogtudóst a Legfelsőbb Bíróság éléről – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója.

Magyar Péter Paksról: 160 méter szélességben emeli meg a két bárka a Duna fenekét, a honvédek rakják a követ

Megkezdődött a jogszabályi és fizikai munka is a Duna vízszintcsökkenése mentén, a folyó vízszintjét két bárka elsüllyesztésével és egy víz alatti kőgát (ugrató) építésével emelhetik meg, a teljes munka 3-4 hetet vesz igénybe.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×