Magyarországon is fellángolt az antiszemitizmus - mondta megnyitójában Bíró Anna-Mária, a Tom Lantos Intézet igazgatója.
Az Európai Tanács elnöke videóüzenetben köszöntötte a konferenciát. Herman Van Rompuy úgy fogalmazott, hogy az antiszemitizmus nem vélemény, hanem az emberiség elleni súlyos bűncselekmény és az európai kultúra megtagadása.
Tom Lantos özvegye, Anette Lantos is úgy látja, hogy a zsidógyűlölet újraéledt Európában. Szóvá tette a zsidóellenes politikusok rehabilitálását. Megemlítette, hogy volt olyan magyar országgyűlési képviselő, aki javaslatot tett a zsidó politikusok listázására.
Jair Lapid magyar származású izraeli pénzügyminiszter felidézte, hogy édesapja 13 éves korában az utolsó pillanatban menekült meg a nyilasok elől. Emlékeztetett arra, hogy a zsidók kiirtását több tízezer magyar segítette, több millió pedig a hallgatásával támogatta azt.
Philip Friedman, a Tom Lantos Intézet Végrehajtó Bizottságának tagja és Katrina Lantos Swett, a testület társelnöke, a Tom Lantos Alapítvány igazgatója után a sportsérüléséből lábadozó Orbán Viktor miniszterelnök távollétében Navracsics Tibor emelkedett szólásra.
Tudjuk, hogy felelősek vagyunk a holokausztért ; magyarok voltak, akik elkövették, és magyarok voltak, akik elszenvedték - fogalmazott a kormányfő helyettese. Bizonyságaként annak, hogy Magyarország ma már a jóakaratú emberek köztársasága, megemlítette a holokauszt magyarországi emléknapjának megrendezését, a Holokauszt Emlékközpont és a Terror Háza Múzeum megalapítását, az állam által támogatott zsinagóga-felújításokat, a Raul Wallenberg- emlékév megtartását és a holokauszt-túlélők nyugdíj-kiegészítésének 50 százalékos megemelését.
Jelezte, hogy 2014 a holokauszt emlékéve lesz Magyarországon, a programok középpontjában az oktatással. Felidézte, hogy a gyűlöletbeszéd terjedése miatt szigorítani kellett a Házszabályt, vagyis korlátozták a parlamenti szólásszabadságot.
Ez a demokrácia megvédi önmagát és minden polgárát - ígérte Navracsics Tibor.
MÁV: összeomlott a vasúti közlekedés több fővonalon is





