Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
314.21
bux:
148007.94
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Giró-Szász: az NGM vizsgálja a közszféra bérfejlesztési lehetőségeit

A kormány a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) állásfoglalását várja arról, hogy a közszféra egyes területein milyen mértékű és ütemezésű bérfejlesztés lehetséges - mondta a kormányszóvivő szerda reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Giró-Szász András utalt Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter hétvégi, a kormány szombati döntését ismertető bejelentésére, amely szerint szeptembertől bevezetik a pedagógus-életpályamodellt. Az ahhoz kapcsolódó bértábla 2011 vége óta nyilvános, az viszont, hogy a béremelés hány lépcsőben valósul meg - ahogy a miniszter is jelezte - még nem dőlt el - tette hozzá Giró-Szász András.

Ezzel összefüggésben a kormányszóvivő elmondta: a közszféra más területein is elképzelhetőek bérfejlesztések, illetve egyéb programok beindítása is. Az NGM jelenleg vizsgálja, hogy ezeken a területeken "milyen mértékű és milyen ütemezésű lépések képzelhetőek el a növekedés prognózisának függvényében".

A magyar kormány már korábban állást foglalt a különböző életpályák és béremelések mellett, azonban azt a kormány és a miniszterelnök is leszögezte: "ezeket a bérfejlesztéseket, illetve esetleges szélesebb társadalmi csoportokat érintő akcióterveket csak akkor szabad végrehajtani, amennyiben ezek az államadósság növekedést nem idézik elő" - hangsúlyozta Giró-Szász András.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere vasárnap jelentette be, hogy lesz pedagógus-béremelés szeptember 1-jétől az életpályamodell bevezetésével együtt.

A Magyar Nemzet kedden közölt információi szerint három lépcsős közszolgálati béremelésről határoztak a szombati kormányülésen. A lap arról írt, hogy 2014. január 1-jétől 15 százalékkal, egy évvel később újabb 10 százalékkal, míg 2016 első napjaiban további 5 százalékkal magasabb fizetést kapnak majd a közszolgálatban dolgozók.

Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden a véderő-, katonai és légügyi attasék értekezletén arról beszélt, hogy kiszámítható előmeneteli rendszert, teljes egzisztenciális biztonságot nyújtanak minden katonának. Újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: az új katonai életpályamodellnek 2014 januárjától életbe kell lépnie.

Címlapról ajánljuk

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak egy sor törvényről is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×