Infostart.hu
eur:
363.45
usd:
314.63
bux:
0
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Az EP elfogadta a Tavares-jelentést

Elfogadta az Európai Parlament (EP) plenáris ülése szerdán az alapjogok magyarországi helyzetéről szóló, úgynevezett Tavares-jelentést.

Az EP plenáris ülése 701 képviselő jelenlétében 370 igen, 249 nem és 82 tartózkodás mellett fogadta el a Tavares-jelentést, amelynek fő megállapítása az, hogy a magyarországi jogi változások rendszerszintűek voltak, és eltávolodtak az unió szerződésének kettes cikkében foglalt alapértékektől, és ha ez a trend nem változik "időben és megfelelő módon", akkor az annak kockázatához vezethet, hogy Magyarországon sérülhetnek az alapértékek.

Az immár az EP hivatalos álláspontjának tekinthető jelentés több ajánlást megfogalmaz mind az uniós intézmények, mind Magyarország számára.

Súlyosan sérti és korlátozza Magyarország függetlenségét a Tavares-jelentés, melyre a Fidesz-frakció kezdeményezésére csütörtökön várhatóan határozatot szavaz meg az Országgyűlés, válaszul az Európai Parlamentnek - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Dobogókőn.

"Nem tudjuk elfogadni, hogy azt az alapszerződést, mely alapján - népszavazással is megerősítve - beléptünk az Európai Unióba, most valaki egyoldalúan felül akarja írni" - jelentette ki a kormányfő.

Címlapról ajánljuk
Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Kétnapos rendkívüli ülést tart az Országgyűlés. Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak az áfáról, a köznevelési törvényről, a szakképzésről és az agrárkamaráról is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×