Más megoldást keres a kormány a devizahitel-nyújtás korlátozására - közölte Brüsszelben a miniszterelnök azzal összefüggésben, hogy a magyar gyakorlat miatt kötelezettségszegési eljárást indított Budapest ellen az Európai Bizottság. Orbán Viktor az Európai Unió állam- és kormányfőinek most kezdődött csúcstalálkozóján vesz részt. A tanácskozás két legjelentősebb napirendi pontja az európai gazdaság hosszú távú finanszírozása és a munkanélküliség elleni küzdelem.
Pénteken dönt az államfő arról, hogy aláírja-e a Parlament által elfogadott földtörvényt. Áder János az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: még tart egy utolsó konzultációt a szakértőkkel, majd dönt a jogszabály sorsáról. Az államfő arról is beszélt, hogy a törvények kihirdetésére vagy visszaküldésére adott öt napos határidő meglehetősen szűk. Áder János úgy látja, hogy az Országgyűlésnek eddig visszaküldött jogszabályok esetében mindig figyelembe vették a kifogásait a végső változat kialakításakor.
A háromból két eurócsatlakozási feltételt már teljesít Magyarország - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társaságának közgyűlésén. Varga Mihály hozzátette: az infláció és az államháztartási hiány már arra a szintre esett, ami az európai közös valuta bevezetésének feltétele. A tárcavezető szerint hosszú még az út az euróövezeti csatlakozásig, de az ország jó irányba halad.
A Nemzeti Bank elnöke szerint még nincs vége a jegybanki alapkamat csökkentési ciklusának. Matolcsy György a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének konferenciáján azt mondta: van még lehetőség az irányadó ráta további vágására, de a döntés előtt a monetáris tanács figyelembe veszi a globális pénzpiaci kockázatokat. Legutóbb kedden csökkentették a jegybanki alapkamatot 25 bázisponttal, 4 egész 25 század százalékra. Matolcsy György szerint a Nemzeti Bank növekedési hitelprogramjának három hónapos határideje elég, hogy a vállalkozások elővegyék elfekvő beruházási terveiket.
A nyári szünet előtt már nem kerül a Parlament elé a reklámadó bevezetéséről szóló törvény. A Magyar Reklámszövetség szerint egyelőre lezárultak az egyeztetések a miniszterelnökséget vezető államtitkárral. A tárgyalásokat várhatóan akkor folytatják, ha a kormány ismét napirendre veszi a kérdést.
A Fidesz szerint Magyarország jobban teljesít a foglalkoztatásban, mint 2010 előtt és mint sok más európai állam. Selmeczi Gabriella, a párt szóvivője a KSH adataira hivatkozva azt mondta: az idén március-májusban 3 millió 910 ezerre nőtt a foglalkoztatottak létszáma, amely 62 ezerrel haladta meg az egy évvel korábbit, és csökkent a munkanélküliség is. Gúr Nándor, az MSZP alelnöke szerint ugyanakkor a kormányváltás óta lényegében változatlan a munkanélküliek száma, a foglalkoztatottság pedig nem nőtt érdemben.
Kiszámítható gazdaságpolitikát ígért a befektetők bizalmának visszaszerzéséért a Magyar Szocialista Párt elnöke. Mesterházy Attila az Amerikai Kereskedelmi Kamara rendezvényén úgy fogalmazott: ha az MSZP esélyt kap a választóktól 2014-ben, akkor újraindítja a gazdaság motorját.
Európa legbiztonságosabb államává tenné Magyarországot a kormány. Pintér Sándor belügyminiszter a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola alapításának 20. évfordulójára rendezett ünnepségén azt mondta: a kabinetnek az a célja, hogy biztonságban érezze magát minden becsületes állampolgár és idelátogató. A tárca vezetője hangsúlyozta: az ország csak a törvényes rend keretein belül fejlődhet, és csatlakozhat Európa vezető államaihoz.
Az őszi árpa betakarításával megkezdődött az aratás - közölte az agrárgazdaságért felelős államtitkár. Czerván György az aratási koordinációs bizottság ülése után elmondta: a búza aratása még nem kezdődött meg, de az előzetes becslések szerint az országosan 1,1 millió hektárnyi területen az átlagtermés 4,6 tonna lesz, így az őszi búza termésmennyisége eléri majd az 5 millió tonnát.
Panasszal fordul az Alkotmánybírósághoz a Margitsziget közvetlen fővárosi irányítására vonatkozó törvény miatt a XIII. kerületi önkormányzat. Tóth József polgármester szerint a módosítás az Európa Tanács önkormányzati chartáját, a jogalkotási törvényt, az Alkotmányt és a jogállamiságot is sérti. A Parlament a héten másodszor szavazta meg a terület irányításának átadását.
Kormányzati beavatkozást sürget az Orvostechnikai Szövetség az egészségügyi intézmények tartozása miatt. A szervezet alelnöke az InfoRádióban elmondta: az intézmények össztartozása már a hónap végére eléri a tavaly év végi 50 milliárd forintot. Tamás Viktor hozzátette: a lejárt tartozások mértéke már április végén elérte a tavaly év végi 10 milliárd forintot. Hangsúlyozta: a helyzet csőddel fenyegeti a beszállítók egy részét, ami közvetve a betegellátás biztonságát veszélyezteti.
MÁV: összeomlott a vasúti közlekedés több fővonalon is




