Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Áder: "A gát magasságával biztosan nem lesz baj"

Heroikus küzdelem folyik a gátakon - jelentette ki Áder János köztársasági elnök pénteken, miután megtekintette a védekezést a Szigetköz legveszélyeztetettebb területén, Győrújfaluban. Áder János elmondta: szakemberek közlése szerint akár egy hétig is eltarthat a védekezés, amelynek során nem a gátak magasságáért, hanem azok állékonyságáért folyik a verseny.

Az államfő a védekezésben részt vevők számára utalva azt mondta, "ennyi ember fér fel a gátra".

"A gát magasságával biztosan nem lesz baj", olyan, Nyugat-Európából az elmúlt napokban sugárzott képeket, hogy a töltés koronáján átbukik a víz, Magyarországon nem lehet majd készíteni - fogalmazott.

Áder János hangsúlyozta, hogy megfelelő logisztikával, katonai szervezettséggel folyik a védekezés, az itt dolgozó vízügyi szakemberek és katonák meglehetősen komoly tapasztalatokkal rendelkeznek.

Nem ez az első árvíz, amelyet végigcsinálnak, így szakértelemből, szaktudásból, szorgalomból, nekibuzdulásból, emberi erőfeszítésből, de technikai eszközből sincs hiány - fűzte hozzá.

Az államfő szerint ugyanakkor minden ilyen esetben a "szerencsefaktort" is kalkulálni kell.

"Lehet kritikus helyzet, aki ezt nem mondja, az - azt gondolom -, hibát követ el, megtéveszti az embereket. De pánikra semmi ok nincs, és most a szakemberek azt mondták, hogy úgy érzik, most nyerőre állnak, ezt a csatát meg fogják nyerni" - mondta a köztársasági elnök.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×