Infostart.hu
eur:
385.75
usd:
331.5
bux:
120653.78
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Fideszes EP-képviselők: elfogadhatatlan a Tavares-jelentés

Teljesen elfogadhatatlan a jogállamiság magyarországi helyzetével foglalkozó jelentéstervezet, amelyet Rui Tavares portugál zöldpárti politikus terjesztett kedden az EP illetékes szakbizottsága elé - mondta újságíróknak Gál Kinga, a magyar néppárti EP-delegáció tagja.

A fideszes politikus az EP állampolgári jogi, belügyi és igazságügyi bizottságának (LIBE) brüsszeli ülése előtt úgy nyilatkozott: a szokatlanul terjedelmes - 31 oldalas - dokumentumban tényszerűen nem helytálló megállapítások, illetve csúsztatások tömkelege található, és az egész szöveg hangvétele kifejezetten sértő Magyarországra nézve.

Gál Kinga szerint a jelentéstevő lényegében azt követeli, hogy a magyar kormányoldal vonjon vissza mindent, ami Magyarországon az alkotmányosság tekintetében 2010 óta történt.

"Ezzel a jelentéssel egyértelműen elkezdődött a választási kampány, és annak a legdurvább politikai formáját láthatjuk" - jegyezte meg.

A fideszes EP-képviselők közleményt is kiadtak, amelyben "Magyarország alkotmányos gyarmatosítására irányuló kísérletnek", illetve "precedens nélküli, balliberális politikai ultimátumnak" bélyegezték a Tavares-előterjesztést, amely szerintük "direkt utasításokat ad a magyar polgárok által választott Országgyűlés részére, az országot pedig tulajdonképpen nemzetközi gyámság alá helyezné".

A magyar néppárti képviselőcsoport "elutasítja a Magyarországgal szembeni igazságtalan eljárást és a vele szemben alkalmazott kettős mércét. A dokumentum olyan elemeket kér számon a magyar Országgyűlésen, amelyeket más országoktól az Európai Parlament nem követel meg" - olvasható a közleményben.

Gál Kinga elmondta: kezdeményezte, hogy a jelentés tárgyalását függesszék fel mindaddig, amíg a dokumentum nem tér ki a többi uniós tagállami gyakorlatokra a jelentésben vizsgált kérdéskörökben. Konkrét példaként egyebek közt felhozta: a jelentéstevő kifogásolja, hogy a magyar alkotmánybíróság nem bírálhatja el az alkotmánymódosításokat, holott ennek a lehetősége máshol sem adott. Szintén kimutatható a kettős mérce az egyházként való elismerés magyar szabályozását illető kifogásokban - tette hozzá.

A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja felszólította a magyar szocialista EP-képviselőket, hogy ne támogassák a jelentést.

Címlapról ajánljuk
Nemzeti Petíciót indít a kormány
Kormányinfó percről percre

Nemzeti Petíciót indít a kormány

Részletek jönnek a KRESZ módosításáról, a tűzifaprogram bővítéséről, a téli időjárás hatásai elleni védekezésről, a magyar gazdaság adatairól, ukrajnai és uniós ügyekről, valamint természetesen a héten bejelentett április 12-ei választási eltelő időszakról. Tartson velünk!

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
Gulyás Gergely bejelentette: megjelent a lakossági energiatárolási pályázat - mutatjuk a részleteket!

Gulyás Gergely bejelentette: megjelent a lakossági energiatárolási pályázat - mutatjuk a részleteket!

Nemzeti petíciót indít a kormány az ukrajnai uniós támogatások kapcsán, februárban pedig két napra elosztva érkezik a 13. és a 14. havi nyugdíj első részlete – derült ki a csütörtöki Kormányinfón. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ismertette az új, 100 milliárdos otthoni energiatárolási program részleteit, valamint a téli időjárási helyzetről szóló belügyminiszteri beszámolót is: bár a hideg miatt továbbra is érvényben van a vörös kód, az ország működése és az ellátás zavartalan.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×