Október második hete a múlt hét vasárnap átvonult hidegfrontot követően igen csak hűvös, gyakran felhős időt hozott magával, hajnalonként a talajmenti fagyok mellett helyenként két méteres magasságban is fagyott.
A hűvös időszaknak azonban egyelőre vége. A következő időszakban - legalább a jövő hét végéig - délire, délnyugatira forduló áramlással igen csak meleg, főként kedden és szerdán nagy nedvességtartalmú légtömegek áramlanak fölénk, így megenyhülnek az éjszakák, jelentősen erősödik a nappali felmelegedés, lesznek helyek az országban, ahol még akár nyári napot is regisztrálhatunk.
Hétfő lesz az első nap, amikor a legtöbb helyen már 20 fok fölé emelkedik délutánra a hőmérséklet. Ezen a napon hosszabb napos időszakokra számíthatunk, a megélénkülő déli szelet elsősorban a Kisalföldön erős, olykor viharos lökések kísérhetik, mellyel áramlik be térségünkbe a meleg levegő.
Kedden és szerdán egy peremciklon hatására csapadékosabbra fordul az idő, ugyanakkor marad az enyheség, a legtöbb helyen már hajnalban sem süllyed 10 fok alá a hőmérséklet, kedden napközben pedig délkeleten - ahol kezdetben napos időszakokra is kilátás van - akár 25-26 fokot is mérhetünk. Ugyanakkor nyugat felől egyre inkább megnövekszik a felhőzet, és főként éjszaka valamint szerdán napközben sok helyen ered el majd az eső, záporok, helyenként akár nyárias zivatarok is kialakulnak.
Csütörtöktől már szárazabb légtömegek érkeznek, továbbra is déli marad az áramlás, a hajnali párásság és köd megszűnését követően napközben kellemes, napos időre, tipikus vénasszonyok nyarára készülhetünk.






