Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.92
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Orbán: IMF nélkül is működőképes a magyar gazdaság - a nap hírei

A miniszterelnök szerint IMF megállapodás nélkül is működőképes a magyar gazdaság. Átdolgozásra visszavonta a bírák felső korhatárával kapcsolatos módosító törvényjavaslatokat a kormány. A Gyulai Húskombinát Zrt. fennmaradásáért tüntetett a városban a cég szakszervezete.

A miniszterelnök szerint Magyarország gazdasága idén és jövőre is működőképes lesz, az IMF-megállapodás nélkül is. Orbán Viktor a Magyar Állandó Értekezlet plenáris ülésén, Budapesten azt mondta: az egyezménnyel könnyebb lenne a finanszírozás, de - mint fogalmazott - anélkül is lehetséges. A Máért XI. ülésének zárónyilatkozata támogatja, hogy minden külhoni magyar állampolgár élhessen szavazati jogával. A résztvevők üdvözölték a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány és Intézet felállását is. A dokumentumot az MSZP és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség képviselője nem írta alá.

A kormányszóvivő szerint a pontosabb és szélesebb körű tájékoztatás a célja a nemzetközi hiteltárgyalásokkal kapcsolatos médiakampánynak, amelyet a Miniszterelnökség rendelt meg. Giró-Szász András közölte: az újsághirdetések összesen 200 millió forintba kerültek de nem jelentettek pluszkiadást, mert abból a keretből finanszírozták, amelyet tavaly fogadott el kormányzati kommunikációra az Országgyűlés.

Átdolgozásra visszavonta a kormány a bírák felső korhatárával kapcsolatos alkotmánymódosítást és a kapcsolódó törvényeket. Az igazságügyi államtitkár azt mondta: a kabinet mérlegelni szeretné az Országos Bírósági Hivatal és a legfőbb ügyész észrevételeit. Répássy Róbert hozzátette, a kormány mind eljárásjogi, mind tartalmi szempontból szeretné, ha újrakezdődhetne a parlamenti vita.

Tárgyalást kezdeményeztek a pedagógus szakszervezetek vezetőivel a köznevelési rendszer átalakításáról - közölte az oktatási államtitkárság. Több érdekképviselet tiltakozott azután, hogy pénteken Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a jövő évi hiánycél eléréséhez bevezetendő intézkedések között bejelentette: a kormány a pedagógusok bérének emelését jövő szeptemberről 2014 januárjára halasztja.

Az MSZP szerint a pedagógus életpályamodell bevezetéséig el kellene halasztani a köznevelési törvény más intézkedéseit. A parlamenti ellenzéki párt arra is felszólította Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt, érje el, hogy azok az önkormányzatok, amelyek meg akarják tartani az iskolájukat, megtehessék ezt.

Nem biztos, hogy olcsó lesz a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ rendszere - mondta az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottságának fideszes elnöke. Pokorni Zoltán a testület ülésén azt is hangsúlyozta, hogy a központ 407 milliárdos jövő évi költségvetése várhatóan nem fedezi a pedagógusok jövő évi mintegy 570 milliárd forintos bérkifizetését.

Több beteg választott már más intézményt a rövidebb várólista miatt - mondta az egészségügyi államtitkár. Szócska Miklós a július elseje óta nyilvános, országos intézményi várólista rendszer eredményei között említette az országos ellenőrzést és az igazságosságot is.

Magyarország stratégiai céljainak eléréséhez fontos a gazdasági együttműködés Azerbajdzsánnal - közölte a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára. Szijjártó Péter, aki a Magyar-Azeri Gazdasági Vegyes Bizottság magyar társelnöke is, a testület hétfőn és kedden Budapesten tartott harmadik ülésszaka után elmondta: egyebek mellett a Magyarországra irányuló tervezett gázszállításról, élelmiszer-ipari együttműködésről egyeztettek, és arról is, hogy a magyar vállalatok miként kapcsolódhatnak be az azeri infrastruktúra-fejlesztésekbe.

Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Vidékfejlesztési Minisztérium 18 társadalmi szervezettel. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az együttműködés alapjának a hatékony és kölcsönös információcserét, valamint a rendszeres konzultációt nevezte.

A Gyulai Húskombinát Zrt. fennmaradásáért tüntetett a városban a cég szakszervezete. A demonstrálók felolvasták petíciójukat, amelyben a mintegy 400 dolgozó munkahelye és a helyi nevezetesség, a gyulai kolbász megmaradása mellett állnak ki. Kapuvári József, a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke elmondta: azt várják, hogy a döntéshozók adják meg a gyár fennmaradásához szükséges támogatást. Hozzátette: ha nem lesz eredmény, a tüntetést Budapesten folytatják.

Romániában adóhátralék miatt árverésre bocsátotta a magyar kormánytámogatással épült nagyváradi Ady-központot a város önkormányzata. A Krónika című napilap azt írta: a szerdára kiírt árverésen mintegy 763 ezer lej, vagyis 48 millió forint a kikiáltási ár. Az épületegyüttes felépítésére a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Bihar megyei vezetői által létrehozott Mecénás Alapítvány korábban 320 millió forintos támogatást kapott a magyar államtól.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×