A Magyar Nemzet arról ír, hogy kimaradtak az egészségügyieknek járó béremelésből a légi mentők. A napilap szerint a dolgozók felháborodtak, és érthetetlennek tartják, hogy ők nem részesülnek a pluszpénzből, míg a földi mentést végző kollegáik megkapták a juttatást.
A Népszabadság szerint tabulistával készül a kormány a tárgyalásokra a Nemzetközi Valutaalappal. A lap úgy értesült, hogy a Nemzeti Bankot sújtó tranzakciós illeték ügyében visszakozik a kormány, de az egykulcsos adó marad.
A Napi Gazdaság szerint bizonytalan a családi dohányboltok nyereségessége. A lap kifejti: az ötszázmilliárd forintos dohánytermék-forgalomból egy bolt mintegy négymilliós bruttó nyereséghez juthat, amiből nem lehet belátható időn belül kitermelni a ráfordításokat.
A Facebook májusi részvénykibocsátása óta először tartott nyilvános beszédet Mark Zuckerberg, a közösségi portál vezérigazgatója. Az Index tudósítása szerint elmondta, csalódott az alacsony részvényárfolyam miatt, ugyanakkor azt is elismerte, hogy rossz stratégiát követtek a mobilokon. Azt ígérte, hogy a következő hetekben és hónapokban számos, mobilra szánt újdonságot bemutatnak.
A Portfolio.hu azt írja, a Gazprom nem csak Európában, de Oroszországban is visszaélhet piaci erejével. Nemrég például a cég székházában hivatalosan bejelentették, hogy bizonytalan időre leállítják a felvásárlást a független orosz földgáz kitermelőktől, mivel olyan drámai mértékben csökken a kereslet, hogy a vállalatnak elég gondot okoz a saját kitermelésük értékesítése is.
Továbbra is érvényesek azok a korábbi iránymutatások, adóhatósági tájékoztatók, amelyek az új áfatörvény 2008. január 1-jei hatályba lépése előtt hatályos jogszabályi rendelkezések alkalmazását segítették, és a tartalmuk az új szabályokra is alkalmazható. A számla csak akkor tekinthető fiktívnek, ha az adóhatóság az összes releváns körülményt figyelembe veszi - hangsúlyozza a Nemzetgazdasági Minisztérium a Pénzcentrum.hu kérdéseire adott válaszában.
Hanganyag: Litauszky Balázs





