Infostart.hu
eur:
389.06
usd:
330.34
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Egyelőre nem lesz kötelező az iskolaköpeny - lapszemle

Közvélemény-kutatás lehet az iskolaköpeny bevezetéséről a Magyar Nemzet írása szerint, míg a Népszabadság arról ír, hogy idén már nem épül meg az ócsai lakótelep.

A Magyar Nemzet cikkéből kiderül: egyelőre nem lesz kötelező az iskolaköpeny. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkársága közvélemény-kutatást végezne, hogy felmérje, mit gondol a társadalom az iskolai egyenruha viseletéről. A minisztérium tájékoztatása szerint szó sincs arról, hogy már tervezik az iskolaköpeny kötelező bevezetéséről szóló rendeletet, Hoffmann Rózsa szakállamtitkár mindössze személyes véleményét közölte, amikor az InfoRádióban úgy nyilatkozott, hogy szerinte az egyenruha jó ötlet, mert erősíti a fegyelmet és a közösséghez való tartozást, ráadásul a szülőknek is kevesebbet kellene költeniük ruhára.

A Népszabadság az ügyet jól ismerő, de pontosan meg nem nevezett belügyi forrásra hivatkozva arról ír, hogy az idén bizonyosan nem valósul meg az ócsai szociális lakópark. A lap szerint a napokban újabb hiánypótlásra kérték fel a házak kivitelezésére kiírt komplex beruházói tender harmadik fordulójának résztvevőit. Az eredményhirdetés így őszre tolódott. A szerződéskötés, egy esetleges közbeszerzési döntőbírósági eljárás, a legalább 150 napos kivitelezés, illetve az esetleges kényszerű téli szünet miatt az idén aligha adják át a házakat.

Az Index cikkéből kiderül: a Nokia és a Microsoft bemutatta az iPhone-gyilkosként beharangozott legújabb okostelefonját, a Windows Phone 8-at futtató Lumia 920-at. Bár a New York-i sajtókonferencia előtt szinte minden érdemi információ kiszivárgott a telefonról, mégis nagy érdeklődés övezte a bemutatót. Ez leginkább a nagy tétnek szólt: elemzők szerint nagyrészt a Lumia család következő fél évének eredményei fogják meghatározni, hogy a szebb napokat is látott Nokia végleg eltűnik-e a süllyesztőben az okostelefonok térhódításával.

A Napi Gazdaság cikkéből kiderül: az MVM Zrt. komolyan érdeklődik a Bakonyi Erőmű Zrt. megvásárlása iránt. Az ajkai erőművet működtető társaság nemrégiben jelentette be, hogy a Mal Zrt. közel másfél milliárd forint tartozást halmozott fel vele szemben, ami már működését is ellehetetlenítheti. A lap információi szerint éppen ezért "ajánlkozott fel" az állami energiaóriásnak. A tranzakció nagyságrendje több milliárd forint lehet.

A Portfolio.hu arról ír, hogy többek között 6 napos munkahetet javasolnak Görögország hitelezői a bajba jutott országnak, ez a lépés ugyanis elősegítené a munkaerőpiac liberalizálását, a költségvetés pedig magasabb bevételekhez jutna, írja a gazdasági hírportál, a BBC birtokába jutott dokumentum alapján. Görögországnak azért kell további lépéseket tennie, hogy az ország megkaphassa a 130 milliárd eurós hitelcsomag következő, 33,5 milliárd eurós részét.

A Pénzcentrum.hu cikkéből kiderül: 2013 januárjától már negyvenes izzót sem lehet forgalomba hozni Magyarországon. Nagy kérdés ugyanakkor, milyen alternatívát jelentenek az energiatakarékos villanykörték, illetve, melyiknek a fényereje egyezik meg a hagyományos 100-as, 60-as, illetve 40-es fényforrások fényerejével.

Hanganyag: Domanits András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Javult a helyzet, de még mindig felpörög karácsonykor a lelki segélyvonalak forgalma

Javult a helyzet, de még mindig felpörög karácsonykor a lelki segélyvonalak forgalma

A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének elnöke az InfoRádióban arról beszélt, hogy sokat javult a helyzet az adventi időszakban az elmúlt két évtizedben, de még mindig tíz-tizenöt százalékkal megnő év végén azok száma, akik szorongásukkal, fájdalmukkal, vagy éppen a magány miatt megkeresik valamelyik tagszolgálatot.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×