Infostart.hu
eur:
389.74
usd:
330.27
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Tájékozódik a GVH a dinnyeügyben

Tájékozódás után dönt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a feltételezett dinnyekartell ügyében - közölte a szervezet.

A közlemény szerint a hivatal a sajtóból értesült arról, hogy a magyar dinnye fogyasztói árával kapcsolatban feltehetően egyeztetésre került sor a termelők egyes érdekképviseleti szervezetei és a dinnyét forgalmazó egyes cégek között. A témában később érkezett piaci jelzés - bejelentés, panasz - a GVH-hoz.

A GVH tájékozódik, információt kér az ügyről. Ezután dönt arról, hogy indít-e eljárást - írta a szervezet.

A múlt héten a hipermarketek vállalták, hogy júliusban nem csökkentik eladási áraikat kilogrammonként 99 forint alá, így a hazai termelők 35-40 forintos felvásárlási árat kapnak árujukért. Az akciót a Magyar Dinnyeszövetség (MDSZ) elnöke, Simonka György fideszes képviselő és Budai Gyula vidékfejlesztési államtitkár kezdeményezte. A kereskedelmi láncok és az MDSZ megállapodásáról nem kérték ki előzetesen a GVH véleményét.

Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a dinnyepiaci helyzetről tárgyalt hétfőn a Gazdasági Versenyhivatalban. Eredetileg sajtótájékoztató követte volna az eseményt, de azt lemondták.

Címlapról ajánljuk
Ősi ösztöneinknek engedünk a karácsonyi túlevéssel, ám ez leküzdhető

Ősi ösztöneinknek engedünk a karácsonyi túlevéssel, ám ez leküzdhető

Tóth Tamás táplálkozási szakértő az InfoRádióban arról beszélt, hogy vannak módszerek, amelyekkel azok is átvészelhetik drasztikus súlygyarapodás nélkül az ünnepeket, akik egyébként sem étkeznek és élnek túl egészségesen. Ha viszont megtörtént a baj, és „bűnbe estünk”, akkor sincs minden veszve.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×