Infostart.hu
eur:
388.99
usd:
330.26
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Hatékonyabbá válhat a vízszolgáltatók működése

A vízdíj kiszámítására különböző módszerek vannak, de az áremelkedés bizonyos fogyasztói körökben elkerülhetetlen - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Fővárosi Vízművek vezérigazgatója. Haranghy Csaba beszélt arról is, hogy negyedévente kell frissíteni egy cég kockázati térképét.

Bizonyos fogyasztói körökben elkerülhetetlennek nevezte a vízdíjak emelkedését a jövőben a Fővárosi Vízművek vezérigazgatója. Haranghy Csaba az InfoRádió Aréna című műsorban emlékeztetett arra, hogy továbbra is több árképzési mód van, de elképzelhetőnek nevezte, hogy az ország egyes régiói között később bizonyos kiegyenlítődés jöjjön létre.

A Fővárosi Vízművek vezérigazgatója üdvözölte a parlament döntését arról, hogy a jövőben kizárólag állami és települési önkormányzati tulajdonba tartozhat vízi közmű. Haranghy Csaba előremutatónak nevezte a változtatást, mert azzal hatékonyabbá és gazdaságosabbá válhat a működés, és társulásra ösztönzi a jelenleg több mint 400 vízszolgáltatót.

A Bartók Béla út közelében nemrég eltört cső mindössze 30 éves volt, a korából nem lehetett arra számítani, hogy eltörik - mondta a vezérigazgató. Haranghy Csaba kiemelte: a fővárosi csővezeték átlagéletkora 50-60 év, ami a 70-100 évre tervezett rendszer esetében nem nevezhető idősnek. A két héttel ezelőtti csőtörést külső és belső behatások szerencsétlen összjátéka okozta - tette hozzá.

Haranghy Csaba közölte: egy cégnek negyedévente kell frissíteni a kockázati térképet, de ennek csak egyik eleme a cső kora.

A teljes interjút meghallgathatja, ha ide kattint.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×