Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.73
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Játszóteret visz a Máltai Szeretetszolgálat a nyomorgó gyerekeknek

A Máltai Szeretetszolgálat nyolc kistérségben 231 településre viszi el mobil játszóterét, ahol olyan hátrányos helyzetű gyermekek élnek, akik még sohasem voltak játszótéren - mondta a szervezet alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Vecsei Miklós hozzátette: ez a program rengeteg nevelési lehetőséget rejt magában.

1,7 millióan élnek nyomorúságos körülmények között, jövőkép nélkül Magyarországon. A 2020-ig szóló állami stratégia 1,3 millióra vinné le ezt a számot, ez azonban egyenlő lenne a halálos ítélettel - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Máltai Szeretetszolgálat alelnöke.

Vecsei Miklós szerint, ha ugyanis 2020-ban még 1,3 millióan fognak a nyomor szintjén élni, akkor azt "nem fogjuk tudni magunkkal vinni".

A Máltai Szeretetszolgálat ennél optimistább célokat tűzött ki, és harcol azért, hogy nyolc év múlva jóval kevesebben éljenek ilyen körülmények között. Például úgy, hogy nyolc kistérségben mobil játszótereket állítanak fel, mert, mint Vecsei Miklós mondja, úgy döntöttek, nem szociológust küldenek a hátrányos helyzetű településekre, hanem elkezdenek a gyerekekkel játszani.

A mobil játszótereket mint kultúrantropológiai eszközt használják. Tíz perc alatt tudják telepíteni, csak áram kell hozzá - ami azonban nem mindig van.

231 településen vannak jelen a Máltai Szeretetszolgálat mobiljátszóterei. "Minden hónapban van mire várni" - mondta Vecsei Miklós alelnök.

Az Aréna műsorát meghallgathatja itt!

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×